Meghalt Ocsovai Gábor, a Magyar Rádió örökös tagja

2018.10.20. 15:50

Ocsovai Gábor, a Gondolatjel című műsor szerkesztője, magyar Pulitzer-díjas újságíró 84 éves korában halt meg.

Az újságíró halálhírét a család közölte a Hiradó.hu-val.

A Gondolatjel című műsor szerkesztője, a Kodolányi János Főiskola tanára a család elmondása szerint régóta beteg volt, temetéséről később intézkednek.

Ocsovai Gábor 1934. február 25-én született. 1956-ig az Idegen Nyelvek Főiskolájának német szakán tanult. Újságírói pályáját ugyanebben az évben kezdte, öt évig, 1961 volt a Hungarian Foreign Trade című lap újságírója. Ezután 10 éven át a Magyar Rádió munkatársaként dolgozott, majd 1971 és 1984 között a Rádió- és Televízióújság főszerkesztő-helyettese, 1995-től 1998-ig a főszerkesztője volt - idézte fel a portál. 

Közben visszatért a Magyar Rádióba, 1984 és 1994 között a Gondolat-Jel című kulturális rádióműsor egyik szerkesztője volt, majd egy évig a Kossuth Rádió művelődéspolitikai rovatvezetője volt. Munkásságát két díjjal ismerték el, a 1993-ban Magyar Lajos-díjjal, 2004-ben Joseph Pulitzer-emlékdíjjal.