Viccpárt és kabaré-ellenállás: a Jobbik tüntetésén több volt a tojás, mint az ember-

2018.10.23. 23:56

Nevetségességbe fulladtak az október 23-i ellenzéki rendezvények: szánalmasan kevesen mentek el a megmozdulásokra. Ez különösen a Jobbiknak volt kínos, a lassan teljesen kiürülő párt ugyanis valami hatalmas ellenállást (bocsánat: Ellenállást) hirdetett, ehhez képest mindössze arra futotta, hogy tojással megdobálják előbb az MTVA, majd a Fidesz székházát. Aztán este tíz körül már csak néhány raszta maradt, akik megpróbáltak ülősztrájkba fogni a Lendvay utcában. Nem sikerült.

Eredetileg a luxusrepüléseiről és szomszédjai zaklatásáról ismert Hadházy Ákos találta ki, hogy vonuljanak az MTVA székházhoz. A Jobbik azonban megelőzte, a koldusszegény, csőd szélén lévő pártnak ugyanis arra valahogy volt pénze, hogy buszokkal utaztassa a jobbikosokat (na jó, olyan sokan már nincsenek, hogy ez nagy gondot jelentsen), miközben Hadházy még azért könyörgött a Bem téren, hogy valaki szálljon már fel a villamosra. 

Szóval, a Jobbik megérkezett a Kunigunda útjára, ott azonban nem találták Hadházyt, így az ellenzéki összefogás megint meghiúsult. Jobb híján a Hír TV munkáját próbálták zavarni, majd néhányan megdobálták tojással az MTVA székházát. Mivel ezzel elmondták minden mondanivalójukat, valaki kitalálta hogy menjenek át a Fidesz Lendvay úti székházához. Úgyis közelben van a Hősök tere, hátha valaki még nem látta (a Jobbik mai állapotában ki tudja, hány városból tart összeszedni 50-60 embert)

A buszok hamar odaértek, ami azért volt baj, mert már kevés tojás maradt, így az ellenzéki propagandamédia nagy része lemaradt a látványos ellenállásról. Mármint a tojásdobálásról. Mivel ezzel az eszmei mondanivaló itt is elfogyott,a többség fogta magát és hazament (nyilván indultak a buszok is).

Akik maradtak - 7-8 ember, némelyikük rasztahajáról valószínűsíthető, hogy ők már nem jobbikosok voltak -, úgy gondolták, hogy a Lendvay utca közepén kezdenek ülősztrájkba. A rendőrök viszont arra jutottak, hogy ennyi emberhez ők már nem kellenek, így kicsit arrébb vonultak, hadd fejezzék ki önmagukat az ellenállók.

Akik erre megsértődtek, felálltak és hazamentek. Így ért véget a nagy jobbikos ellenállás. Ennél még Gyurcsánynak is jobban ment.