Orbán Viktor: Nem lehetünk restek megvédeni a kultúránkat

BAÁN László
Budapest, 2018. október 30. Baán László főigazgató (k) beszél a felújított Szépművészeti Múzeum nyitóünnepségén 2018. október 30-án. A múzeum október 31-én nyílik meg a nagyközönség előtt a három éven át tartó, átfogó rekonstrukció után. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A Szépművészeti Múzeum újranyitása azt üzeni, hogy a "másokat majmoló, törvényszerűen kisszerű kultúrpolitika korszaka véget ért" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Szépművészeti Múzeum megnyitóján. 
Vágólapra másolva!

Az európai kultúrharc örvénylésében most kell megvédenünk kulturális mivoltunkat, identitásunkat és szuverenitásunkat - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a felújított Szépművészeti Múzeum átadásán. A kormányfő kiemelte: békében élünk saját kultúránkkal és történelmünkkel, és ez nagy ajándék a világban, "becsüljük meg". Ugyanakkor nem lehetünk restek megvédeni a kultúránkat - jelentette ki.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a Szépművészeti Múzeum újranyitása azt üzeni, hogy

a "másokat majmoló, törvényszerűen kisszerű kultúrpolitika korszaka véget ért".

Ezek az eszmék a mai idők próbáját nem állják ki, hanyatlanak, enyésznek, porladnak - fogalmazott.

Átadták a felújított Szépművészeti Múzeumot Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Orbán Viktor megjegyezte: a múzeum átadása komoly mérföldkő a Liget Budapest projektben is.
Úgy vélte, mi magyarok a magasba törekvő, szellemi természetű nagyság hívei vagyunk, ezt elődeink értették és komolyan vették, így született meg a Hősök tere a Millenniumi Emlékművel és a Városligettel, és ezért határozták el, hogy felépítik a Szépművészeti Múzeumot.

Orbán: A magyar nép évszázadokon át harcokban védte Európát

A millenniumi ünnepségek azt mutatták, hogy a magyarság a magabiztos és nagyratörő nemzetek között van, és minderre az ezeréves viharos történelem, valamint a tudomány és a kultúra világában mutatott tehetség adott okot - mutatott rá.

A miniszterelnök szerint a magyarok a saját nagyságukat nem abban látták, hogy el tudnak venni valamit mástól, hanem hogy mit tudnak hozzátenni a kultúrához és a tudományhoz.

Hozzátette: mi mindig többet adtunk a világnak, mint amennyit kaptunk tőle. Emlékeztetett: a magyar nép évszázadokon át harcokban védte Európát és gyarapította közös értékeit, kultúrájával hozzájárult az európai sokszínűséghez.

Orbán Viktor kitért rá: a magyar történelem része, hogy vannak, akiknek szemében ellenszenves a nemzeti nagyság gondolata, és idegen mércével akarnak mérni minket. Az ilyen politikai kurzusok mély nyomokat hagytak a múzeum épületén és a Városligeten is.

Időtálló eszmék

A kormányfő kijelentette: mi időtálló eszmékben hiszünk, és reméljük, hogy lesz egy közös rend, amely felé mind szabadon törekedhetünk. Ezt a reményt testesíti meg a Szépművészeti Múzeum - vélte.
A kultúra terén tett lépések között említette a Seuso-kincs hazahozatalát és kulturális intézmények felújítását. 2017-ben több ember fordult meg a múzeumainkban, mint Magyarország teljes lakossága - jelezte.

Orbán Viktor kiemelte:

bátorságunk és erőnk is van a millenniumi tradíciót folytatni.

A Városligetben különleges teret építettek, és a hagyományokat megőrizve ezt a rendkívüli teret átvisszük a 21. századba, begyógyítjuk a sebeket - magyarázta. Korábban is voltak, akik a múzeum épületét nem találták elég szépnek, nemzetinek, de az idő nem őket igazolta - zárta szavait a miniszterelnök.

Baán: Művészetnek szentelt katedrális

A felújított Szépművészeti Múzeum a művészetnek szentelt katedrális - hangsúlyozta Baán László, a múzeum főigazgatója. Baán László, a múzeum főigazgatója beszédében, amelyben megköszönte a három évig tartó teljes körű rekonstrukció résztvevőinek munkáját, kiemelte:

a művészet az egyik módja megszabadulni az emberi élet rövidségének, végességének fenyegetésétől.

A művészet a végtelenre nyíló tér, folyamatosan épülő roppant katedrális maga is, amelyben feloldódnak a lineáris idő korlátai, ahol az ember szabadon kommunikálhat arról, mi is létezésünk értelme - fogalmazott a főigazgató.