A jobbikos Szilágyi György ingatlanaival valami nagyon nincs rendben

Szilágyi György Jobbik
Vágólapra másolva!
Hiába dolgozik több mint nyolc éve országgyűlési képviselőként, sem neki, sem családjának nincs a tulajdonában egyetlenegy árva lakás vagy ház. Pedig a cégnyilvántartás adatai szerint a jobbikos képviselő körül csak úgy forogtak korábban az ingatlanok. A politikus életében előfordult olyan eset, hogy különböző cégeknél ugyanarra az időszakra más-más címet adott meg. A meglehetősen zavaros helyzet kapcsán felmerül a kérdés: milyen jogcímen használja, illetve használta Szilágyi György ezeket az ingatlanokat?
Vágólapra másolva!

Az ellenzéki képviselők jó ideje sportot űznek abból, hogy olyan erkölcsi alapról támadják a kormányt, amely meglehetősen ingatag. Így volt ezzel hétfőn a parlamentben a '90-es években még futballhuligánként mozgolódó, napainkra már a balratolódó Jobbik egyik arcaként politizáló Szilágyi György is, aki balliberális társait megszégyenítő módon korrupciózott. Sneider Tamás mozgalmát képviselő honatyától nem feltétlenül meglepőek a kemény szavak, hiszen korábban veréssel fenyegette meg Dömötör Csabát, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkárát, mert nem tetszett neki az egyik megnyilvánulása.

Olyan nézőpontból viszont váratlannak számított a vehemens felszólalás, hogy Szilágyinak bőven lehet takargatnivalója.

A parlamenti képviselők egyik rémálma a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség, hiszen jogszabály előírja számukra azt, hogy minden évben számot kell adniuk vagyonukról, és így vagyongyarapodásukról. Szilágyi a tavalyi évben is eleget tett ennek, azonban a végeredmény meglehetősen szerényre sikerült. A jobbikos politikus legfrissebb vagyonbevallása arról árulkodik, hogy

  • egyetlenegy ingatlan sincs a nevén,
  • csupán 6,2 millió forintnyi megtakarítása,
  • 1 millió forintnyi követelése,
  • valamint egy 2012-ben gyártott Volkswagen Passatja van.

Ez nem jelent mást, minthogy

az éves bevallása szerint Szilágyi György jobbikos képviselő az egyik legszegényebb honatya Magyarországon.

Itt láthatja az ingatlanok terén látványosan rosszul álló politikusnak a 2018-as év első felére vonatkozó nyilatkozatát:

Szilágyi György (Jobbik) legutóbbi vagyonnyilatkozatának ingatlanokra vonatkozó része. A dokumentum szerint nincs lakás a nevén Forrás: Parlament.hu

Magyarán papíron egyetlenegy lakás vagy ház sincs jelenleg a tulajdonában, ami

felettébb furcsa egy nyolc éve országgyűlési képviselőként dolgozó politikustól.

Még érdekesebbé teszi a helyzetet, hogy Szilágyi családtagjai sem ingatlantulajdonosok. Ezt a Jobbik honlapjáról lehet tudni, ugyanis a párt elérhetővé teszi politikusai mellett azok családtagjainak is a bevallását. Szilágyi felesége és két gyermeke által kitöltött nyilatkozatok is üresek a formanyomtatványnak az ingatlanokra vonatkozó részeinél.

Ez nem kevesebbet jelent, minthogy nemcsak Szilágyinak, hanem a szűkebb értelemben vett családjának sincs egyetlenegy háza, lakása, kertje vagy szántója.

Pedig a jobbikos politikus körül csak úgy forogtak korábban az ingatlanok, legalábbis a cégnyilvántartás adatai szerint.

Csavar az ingatlanügyeiben?

Olyannyira, hogy volt olyan idő a jobbikos képviselő életében, amikor különböző cégeknél ugyanarra az időszakra más-más címet adott meg.

  • A felszámolással megszűnt BAU LOGIC Kft. tulajdonosi körében 2004 és 2010 között egy újlipótvárosi cím szerepelt a neve mellett.
  • Ami azért furcsa, mert a szintén felszámolással megszűnt SZ and CS Kft. társasági tagjainak névsorában 2008 eleje és 2009 vége között egy angyalföldi cím díszelgett. Szilágyinak tehát ugyanazokra az évekre két különböző címet adott meg.
  • Utóbbi vállalkozás adataiból kiderül, hogy 2009 végétől egy zuglói (Sárrét parki) címre volt bejelentve.
  • További érdekesség, hogy felesége az SZ and CS Kft.-nél 2008 és 2012 közötti időre szintén egy zuglói lakcímet adott meg, csakhogy nem ugyanazt, mint a férje.
Szilágyi Györgynek (Jobbik) és családjának nincs a nevén ingatlan Forrás: Facebook

Végignézve a fentieket, felmerül a kérdés:

milyen jogcímen használja, illetve használta Szilágyi György ezeket az ingatlanokat?

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a jobbikos politikus 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban is a XVII. kerületben (Rákosmente) indult a parlamenti választáson, akkor totális képzavar alakult ki

Családja több mint százmilliót keresett a betiltott szerencsejáték-automatákon

Nemcsak ingatlanügyeivel kapcsolatban merülhetnek fel kérdések Szilágyival kapcsolatban, hanem családi biznisze okán is. Ahogy beszámoltunk róla, a korábbi MIÉP-es, de most már a balra orientálódó Jobbik politikusa volt az egyik legnagyobb ellenzője a szerencsejáték-törvénynek 2012-2013 környékén, amely a hazai és a külföldi szervezett bűnözői körök érintettségének a felszámolását tűzte ki célul. Többször felszólalt a jogszabály ellen, foggal-körömmel harcolt annak parlamenti elutasításáért, és utóvédharcokat is folytatott az ügyben. Sokatmondó, hogy

2012 októberében a jogszabály megszavazásakor a Jobbik-frakcióból egyedül Szilágyi tartózkodott – hét szocialista képviselőtársával egyetemben (egyedül az MSZP-s Juhász szavazott nemmel).

Egy ideig nem volt tiszta, miért támogatta teljes erővel az ügyet: utóbb kiderült, hogy

sógora, Csizmarik Gyula a jogszabály életbe lépése előtt három szerencsejáték-szervező, valamint játékautomatákat üzemeltető cégnek volt az ügyvezetője, tulajdonosa.

A vállalkozások sokat hoztak a család asztalára,

2012-ig évi több mint 100 millió forintos forgalmat bonyolítottak le a szerencsejáték-piacon.

Az Orbán-kormány a félkarú rablók betiltásával óriási veszteséget okozott Szilágyi családjának, aki az új szerencsejáték-törvényben való személyes érintettsége miatt folyamatosan dühösen támadja a kormányt.