Magyarország csatlakozni kíván a terrorellenes adatbankhoz

2018.11.07. 17:41

Magyarország csatlakozni kíván a terrorellenes adatbankhoz, amelyben az országok megoszthatnák egymással a terrorellenes harcban segítő információikat - jelentette ki a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója az M1-nek nyilatkozva.

Hajdu János jelenleg Moszkvában vesz részt a különleges szolgálatok, biztonsági szervek, rendészeti, rendvédelmi szervek vezetőinek XVII. konferenciáján.

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója átveszi a Fővárosért Emlékzászló-díjatForrás: MTI/Máthé Zoltán

Tudatta: a rendezvényen Oroszország felhívást intézett a többi országhoz, hogy a terrorellenes harc érdekében csatlakozzanak az adatbankhoz.A TEK főigazgatója közölte: a TEK 2010-es megalakulása óta részt vesz az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) rendezvényén. A keddtől csütörtökig tartó konferencián 86 ország 125 delegáltja tárgyalja meg a terrorellenes témákat. A rendezvényt Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója nyitotta meg, s mások mellett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is felszólalt.

Hajdu János kiemelte: a konferencián nem csak a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezettel foglalkoztak, hanem ismét szóba került az al-Kaida is. Mindkét szervezet meggyengült, de összefonódásuk esélye megnőtt. Az is elhangzott, hogy a terrorszervezetek toborzótevékenységét nagyon erősen érezni, nyíltan zajlik a gyermekek toborzása is.

Mindezt próbálják a nagy szolgálatok katonai és hírszerzési erővel akadályozni - közölte a főigazgató.

Téma volt a visszatérő harcosok problémája is: akik vagy saját országukba vagy egy harmadik országba visszatérnek, s ott követhetnek, vagy már követtek is el terrorcselekményt. 

Ennek kapcsán is nagy szerepe lenne a közös adatbázisnak, hogy lássák más országok visszatérő harcosait is, fel tudják őket deríteni, s a határokon megállítani - hangsúlyozta Hajdu.

Tárgyaltak továbbá a vegyi fegyverek és a bakteriológiai fegyverek szerepéről is, amelyek nagy veszélyt jelenthetnek, ha a terroristák kezébe kerülnek.

Mindemellett kiemelt téma volt a drónok elhárítása is. Ugyanis - mint a TEK főigazgatója hangsúlyozta - manapság már nemcsak a rendvédelmi szervek és elhárító szervek, hanem a terrorszervezetek is rendelkeznek drónképességgel.

Az ez elleni harcban Hajdu szerint inkább azoknak az országoknak lesz nagy szerepük, akik több anyagi forrással rendelkeznek.

Szó volt továbbá a kibertér veszélyeiről is. Ugyanis a terrorszervezetek is jó informatikai, hackertudással rendelkeznek - emelte ki Hajdu János megjegyezve: úgy véli e téren is inkább a nagyobb anyagi forrással rendelkező országok járnak majd élen a védekezésben.

A TEK főigazgatója elmondta: oroszországi tartózkodása során a konferencia mellett több bilaterális tanácskozást is folytat.