Szijjártó Péter kitüntette az Audi egyik vezetőjét

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2018. november 8. A Magyar Érdemrend Középkeresztjével kitüntetett Peter Kössler, az Audi AG. termelésért és logisztikáért felelős igazgatósági tagja és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az elismerés átadásán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2018. november 8-án. MTI/Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
A Magyar Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki Peter Kösslert, az Audi AG. termelésért és logisztikáért felelős igazgatósági tagját, korábbi igazgatósági elnökét Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter az átadásakor hangsúlyozta: Peter Kössler győri gyárigazgatói időszakában meghozott döntéseiből a magyar gazdaság és a magyar emberek is profitáltak. Ezek az évek jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy

az ágazat a magyar gazdaság zászlóshajója, Magyarország pedig a kontinentális autóipar egyik fellegvára lett.

Az autóipari teljesítmény jelentős részét az Audi adja, Magyarországnak fontos, hogy az Audi felső vezetésébe, legfontosabb döntéshozó testületébe kerülő szakember Győrből érkezett - mondta.

A Magyar Érdemrend Középkeresztjével kitüntetett Peter Kössler, az Audi AG. termelésért és logisztikáért felelős igazgatósági tagja és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az elismerés átadásán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban Forrás: MTI/Mohai Balázs

Hangsúlyozta: az Audi és Magyarország az elmúlt 25 évben közös sikertörténetet írt, a világ legnagyobb motorgyárát üzemeltető cég Győrben évi közel 2 millió motort készít.
Peter Kössler köszönetet mondott a kitüntetésért, amely szavai szerint a teljes Audi Hungária csapatot illeti, és jelképezi a bizalommal teli együttműködést Magyarországon.

Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség, a HIPA elnöke arról beszélt, hogy az autóipar sikerének szilárd alapjait elsősorban az Audi magyarországi gyáregységének több mint 20 éves jelenléte biztosítja, folyamatos fejlesztései kiemelkedően hozzájárultak a magyar gazdaság teljesítményének növekedéséhez.

A magyar autóipar első számú vállalata 1993 óta több mint 8 milliárd eurót fektetett be Magyarországon.

Az Audi Hungária több mint 11 500 embert foglalkoztat Győrben, közvetve 30 ezer embernek nyújt megélhetést a régióban. Hozzátette: 2015 óta, Peter Kössler vezetésének köszönhetően, a győri üzem a konszern az egyik legmodernebb gyára.