Megtámadtak egy 83 éves nyugdíjast, nem hagyta magát

Vágólapra másolva!
Több idős nőt is megtámadott egy 16 éves hatvani fiú a nyáron. Az értékeiket akarta megszerezni,  pechére az egyik asszony ellenállt, és nem sikerült kirabolnia. A rendőrök rövid időn belül elfogták a fiút, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte. Az ügyészség vádat emelt ellene.
Vágólapra másolva!

A fiatal támadó először július 16-án surrant be egy hatvani társasházba, ahol a lépcsőházban odalépett egy éppen hazafelé tartó, védekezésre korlátozottan képes idős asszonyhoz. Ismerte az idős nőt - írta az Origónak küldött közleményében az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség.

A fiú egy hirtelen mozdulattal kitépte az asszony nyakából az aranyláncát, és elfutott. A sikeres rabláson felbátorodva, pár nappal később újra megtámadott egy nyugdíjast.

Ugyanaz volt a módszer. Bement egy társasáházba, ahol kiszemelt magának egy idős asszonyt. Amikor el akarta venni a táskáját, a 83 éves nő ellenállt.

Erősen megszorította a táskát, és segítségért kiabált.

A rabló ekkor ráparancsolt az asszonyra, hogy ne kiabáljon, inkább adja oda neki a pénzét. De a nyugdíjas erre nem volt hajlandó, a fiú elmenekült, de nem jutott messzire. A rendőrök elfogták és őrizetbe vették. A bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását. Az ügyészség kétrendbeli kifosztással vádolja a fiatal támadót. Ha a bíróság bűnönsek találja, javítóintézetbe kerülhet.