Óvadék ellenében sem hagyhatja el otthonát a Dózsa György úti gázoló

2018.11.09. 14:10

A Fővárosi Törvényszék megváltoztatta azt a döntést, mely szerint óvadék ellenében szabadon mozoghatott volna M. Richárd, a Dózsa György úti gázoló. A férfi most háziőrizetben van. A rendőrség lezárta a nyomozást, vádemelési javaslatal. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónappal ezelőtt hét és félmillió forint óvadék ellenében enyhébb bűnügyi felügyeletet állapított meg. Ez azt jelenti, hogy a halálos balesetet okozó M. Richárd egy nyomkövetővel szabadon mozoghatott volna. Az ügyész azonban fellebbezett a döntés ellen, amelyet így a Fővárosi Törvényszék meg is változtatott. Most óvadék ellenében sem hagyhatja el a házi őrizetet, és bűnügyi felügyelet alatt marad – írta meg a PestiSrácok.hu.

M. Richárd, Dózsa György út gázolóForrás: Origo

M. Richárd tavaly májusban, Budapesten a Dózsa György úton okozott két ember halálával járó balesetet. A férfi a Mercedes kabriójával karambolozott egy Citroënnel. Utóbbi autó egy buszmegállóba 
csapódott, és elsodorrta az ott várakozókat.

Közülük meghalt egy 23 éves férfi, valamint hárman súlyosan, hárman pedig könnyebben megsérültek. Egy 37 éves férfi a kórházban halt meg.

M. Richárdról később kiderült, hogy a baleset ideje alatt nem is vezethetett volna, ugyanis bevonták a jogosítványát. Hónapokkal a tragédia után vették őrizetbe a rendőrök, és halálos közúti baleset okozásával gyanúsították meg. A bíróság azonban nem rendelte el előzetes letartóztatását és a házi őrizet mellett döntött.

A kirendelt szakértő megállapította, hogy M. Richárd 135-140 km/h-val száguldozott, de azt is, hogy a másik sofőr szabálytalanul kanyarodott. 

Ezért gyanúsítottként hallgatták ki a Citroën vezetőjét.

A rendőrök vádemelési javaslattal fejeztk be a nyomozást. 

M. Richárd kábítószerbirtoklás miatt is felelni kell, ugyanis a baleset előtti napokban kokaint fogyasztott. 

M. Richárd a balesettel kapcsolatban korábban levelet is írt a Pesti Srácok felelős szerkesztőjének, amelyben elismerte a felelősségét és azt állította, hogy őszintén megbánta, hogy balesetet okozott.

A férfit egyébként a bíróság tavaly garázdaság miatt felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte, amiért összeveszett egy külföldi nővel, majd megrúgta és megütötte a nő segítségére siető férfit.