Ismét lebukott a 24 nevezetű balliberális álhírgyár

2018.11.09. 16:50

Ismételten beállt az álhírgyártásba a 24 nevezetű álfüggetlen balliberális portál. Míg a héten egyszer azzal buktak le, hogy pénzt fizettek hajléktaloknak, hogy hazudjanak, addig most Tiborcz Istvánról sikerült valótlant állítaniuk. A mögöttünk hagyott héten sem pihentek az álhírgyárak, de ismét csúnyán lebuktak, például azzal is, hogy Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke pert nyert a folyamatosan tarháló Index ellen. Ugyanis róla is folyamatosan hazudoztak, ezt állapította meg a bíróság.

Na, de nézzük a legújabb álhírt. A 24 azt írta egy cikkében, hogy köddé vált Tiborcz István pályázata, miközben a kormány hallgat. Az üggyel kapcsolatban az Agrárminisztérium elküldte a válaszát, amit a fake news gyár nem hozott le.

A minisztérium azt közölte, hogy a cikk állításaival ellentétben ugyanazon pályázaton Tiborcz István nem kapott két alkalommal támogatást ökológiai gazdálkodásra. A hivatkozott VP-4.11.1-11.2-15. Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés elnevezésű pályázati felhívás nyertesei öt évre vállalnak kötelezettséget, így a részükre megítélt és feltüntetett támogatás is öt évre vonatkozik. Ezen támogatást egy terület vonatkozásában csak egyszer lehet elnyerni.

Megfelelt a törvényi előírásoknak

Az Agrárminisztérium közölte, hogy jelen esetben a kötelezettségvállalás kezdetének első éve 2016. Tekintettel arra, hogy a támogatás egységesen hektár alapon kerül megállapításra, a támogatói összeg növekedése csak akkor lehetséges, ha támogatott terület nagysága növekszik. Ebben az esetben is ez történt: egyetlen támogatott pályázata van, a támogatási összeg és a támogatói okirat módosítására a szabályoknak megfelelően azért került sor, mert a szóban forgó földterület nagysága is nőtt.

Ezzel együtt a hiteles támogatási adatok is módosultak a honlapon, ahol a megjelenített címadatok ebben a támogatási formában a támogatott lakóhelyét jelzik, nem a megvalósítás helyét, tekintettel arra, hogy adott esetben több megvalósítási hely is lehet nyertes egy pályázó esetében. A fentiek alapján tehát a támogatotti adatok ideiglenesen kerültek levételre, az eljárásnak megfelelően - írta az Agrárminisztérium. A pályázaton 2200 nyertest hirdettek, összesen 62 milliárd forintnyi támogatással.

Ismét jó nagyot kamuzott a 24 nevezetű álfüggetlen balliberális portálForrás: Origo

Így pörög a 24 nevezetű álhírgyár

Nem ez az első eset, hogy a 24 egy álhírrel házal az olvasóknál. Összhangban az ellenzék országos szintű hajléktalanőrületével, arra mentek rá a magyar fake news kisiparosok, hogy a fideszes vezetésű csepeli önkormányzat alkalmazottjai milyen brutálisan bánnak az utcán élőkkel. Csakhogy most kiderült, rendhagyó módon pénzzel és egy kis alkohollal próbálták rávenni a hánytatott sorsú embereket arra, hogy a csepeli vagyonőrökre terhelő vallomást tegyenek. A pénz kifizetését egyébként a portál főszerkesztő-helyettese megerősítette az ATV egyik műsorában. És ha már álhírgyártás. Korábban a 24 tudományos magyarázatnak álcázott összeesküvés-elméletekkel operált, miközben saját magát lőtte lábon.

Az Index is gyártja az álhíreket

Nemrég arról is írtunk, hogy Ismét kiderült, hogy hazudott az Index nevű álfüggetlen fake news gyár, mivel Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke és egyben a Fradi elnöke pert nyert ellenük. A portál nem verte nagydobra, hogy helyre kellett igazítaniuk egy Kubatov Gáborról szóló cikküket, pedig kiderült, hogy hazugságokat állítottak. Nem ez volt az első eset, hogy a tarháló álfüggetlen portál kitalál híreket, és megírja.

Egy korábbi eset volt, hogy a magukat függetlennek és objektívnek kikiáltó ócska, balliberális megmondóembereknek semmi sem drága, ha a kormány lejáratásáról van szó. Még arra is képesek voltak, hogy kilenc hónapon keresztül foglalkozzanak egy olyan álhírrel, miszerint a kormány az önkormányzatiság felszámolását tervezi a 2018-as parlamenti választás után. De említhetjük azt is, amikor Gálvölgyi Jánosról írták az ellenzéki propagandaoldalak, hogy politikai okokból marad el egy kaposvári művelödési házban az önálló estje, de kiderült: összesen tíz jegyet tudtak eladni a Heti Hetes-sztárra, azaz senki sem volt kíváncsi rá, ezért nem tartották meg az előadást.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK