Kolumbiai drogmilliárdok tisztára mosása miatt indult per Budapesten

Vágólapra másolva!
Mindenki tudta, hogy milyen pénzt szállítanak, vagy utalnak el.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a 2010-es évek első felében Nyugat-Európából Magyarországra szállították a drogeladásból származó pénzt, majd innen különböző számlákra utalták el.

Egy kolumbiai drogkartellel együttműködő vietnámi férfi megbízásából az elsőrendű vádlott, egy itt élő egyiptomi férfi és néhány társa szervezte meg a pénz rendszeres összegyűjtését, ide hozatalát, majd magyarországi és szlovákiai bankokból kínai, hongkongi bankszámlákra utalását.

A többtucatnyi futár közül mindig ketten mentek Németországba, Hollandiába, Belgiumba és Spanyolországba, hogy átvegyék a szervezet helyi tagjaitól a 100 ezer és 400 ezer euró közötti összeget, és autójukban elrejtve Magyarországra hozzák.

A futárok egy-egy útért 30-70 ezer forintot kaptak.

összesen 18 milliárd forintnyi pénzt moshattak tisztára.

A futárok pontosan tudták, hogy pénzt hoznak el, illetve utalnak tovább.

Egy másik vádpont szerint a 35 vádlott közül néhányan sok száz milliós cigarettacsempészésben is részt vettek, és ebből százmilliós haszonra tettek szert.

Sajtóinformációk szerint a vietnámi férfit az Egyesült Államokban kerülhet bíróság elé.