Szijjártó Péter: Magyarország a legnagyobb gyógyszerexportálók közé került

Vágólapra másolva!
Tavaly Magyarország a 19. helyen felkerült a 20 legnagyobb gyógyszeripari exportőr listájára, amiben a Tevának jelentős szerepe van - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter a Teva gyógyszergyár ötmilliárd forintos beruházással elkészült új üzemének átadó ünnepségén azt mondta, a magyar gyógyszeripar nemzetközi mércével mérve is versenyképes:

tavaly az itt készült gyógyszerek 84 százalékát külföldön értékesítették.

A gyógyszeripari szektor aránya dinamikusan bővül: tavaly 17 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma, és elérte a 32 ezret - mutatott rá a miniszter, aki a 21. század meghatározó ágazatának nevezte a gyógyszeripart, amelynek fontos szerepe van a magyar gazdaságban is.

Szijjártó Péter szerint a gyógyszeripar sikere az egyik záloga a magyar gazdaság sikeres átalakulásának egy termelésorientált gazdaságból a kutatás-fejlesztés által vezérelt gazdasággá.
Utóbbiban a gyógyszeripar úgy is fontos szerepet játszik, hogy az ágazatban költik a vállalatok bevételarányosan a legtöbbet innovációra - fűzte hozzá, megjegyezve, hogy

tavaly 880 milliárd forint volt a magyar gyógyszeripar termelési értéke.

Közép-európai összevetésben a magyar gyógyszeripar a legversenyképesebb - mondta a külgazdasági miniszter, hozzátéve, hogy a feldolgozóiparban elköltött kutatás-fejlesztési források több mint egyharmadát a gyógyszeriparban költötték el tavaly.

Szijjártó Péter szerint az, hogy több mint 2500 hallgató tanul magyarországi felsőoktatási intézményekben gyógyszerészeti szakon, jól mutatja: az ágazatnak van jövője.

A politikus örömtelinek nevezte, hogy az ötmilliárdos debreceni beruházással a világ első számú generikus gyógyszereket gyártó vállalkozása

megduplázza hatóanyag-gyártási kapacitását a városban, és jelentősen megerősíti Magyarország pozícióját a gyógyszergyártás világtérképén.

Mile Attila, a Teva magyarországi hatóanyaggyártásért felelős igazgatója közölte, hogy a most elkészült, 1500 négyzetméteres üzemükben a caspofungin nevű hatóanyagot fogják gyártani, amelynek gyártási technológiáját helyben fejlesztették ki.

A caspofungint a súlyos gombás fertőzésben szenvedő betegek kezelésében, gyógyításában használják - mondta.

Luca Astarita, a Teva globális gyártásért felelős alelnöke felidézte, hogy

a Teva 1995-ben "vásárolta be magát" Magyarországra, és azóta 350 milliárd forintot fordított beruházásra.

Kósa Lajos, a térség országgyűlés képviselője azt mondta, Debrecen fejlődése megállíthatatlan, amit nem csupán az új betelepülő cégek nagy száma jelez, hanem az is, hogy a már régen ott lévők, mint a Teva, folyamatosan fejlesztenek.