A családoknak is biztonságra van szüksége

Vágólapra másolva!
Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Fidesz népesedésügyi kabinetjének a tagja a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Nemzeti Konzultációról, a családok támogatásáról.
Vágólapra másolva!

A képviselő elmondta, a Nemzeti Konzultáció egy nagyon hasznos, már évek óta bevált fórum, ahol közvetlenül tudják megkérdezni az állampolgárokat a magyarság sorskérdéseiről.

A kormány határozott szándéka, hogy a népességfogyást először lassítani, majd megállítani, végül pedig megfordítani kell, mert az előrejelzések nagyon vészesek.

Dunai Mónika hozzátette, minden segítséget meg kell adni a családoknak, támogatni kell a gyermekvállalást, gyermeknevelést, mindezt megfelelő garanciákkal, hogy ezekkel a támogatásokkal nem csak 4-10-12 éven át tartó biztonságot kapnak, hanem egy egész életen át tartót.