Vízóraaknát ásott, csontvázakat talált egy gyulai férfi

2018.11.18. 19:58

A kertjében ásott az a gyulai férfi, aki csontokat talált a földben. 

A férfi először arra gondolt, hogy állatok csontvázaira bukkant, de aztán egy emberi koponyát is talált a földben- írja a Blikk

Értesítette a rendőröket, akik azonnal kimentek a helyszínre, és szakértő bevonásával folytatták a munkát.

Sikerült megállapítani, hogy 30 évnél régebbi csontokról van szó, így az eset átkerült hozzánk. A feltárás során kiderült, hogy egy középkori, nagyjából 14–15. századi sírt talált a tulajdonos.

– mondta el az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője, Liska András.

A régész azt is hozzátette, hogy bár Gyulán több mint 800 lelőhelyet is találtak már, a most feltárt középkori temető eddig teljesen ismeretlen volt.