Fejbe rúgták a BKK-ellenőrt, aki védeni próbált egy utast

2018.11.21. 15:28

A három támadó először egy ismeretlen férfival veszett és verekedett össze, majd  - egy negyedik társukkal együtt - egy török férfit és az őt védeni próbáló BKK-ellenőrt vertek meg. Az ellenőrt úgy fejbe rúgták, hogy elájult. Az ügyészség vádat emelt a négy férfi ellen. 

Tavaly májusban, a Deák Ferenc téri metróaluljáróban veszett össze a három garázda egy ismeretlen férfival, aki megütötte egyiküket.

Ezért először külön-külön, majd mindhárman egyszerre kezdték el ütni és rúgni a férfit.

A verekedésnek a BKK-ellenőrök és a biztonsági őrök vetettek véget, ami után a négy férfi elment a helyszínről. 

Ezután a metróból kiszállt egy török férfi, aki útbaigazítást kért az ellenőröktől. Miközben az ellenőrök a török férfival beszélgettek, a három verekedő visszatért egy negyedik társukkal együtt. Hevesen mutogattak az ellenőrökre, és odamentek hozzájuk. Belekötöttek a török férfiba, és körbevették az őt védő ellenőrrel együtt. Dulakodni kezdtek, és többen a földre kerültek.

Az ellenőrt az egyik támadó úgy fejbe rúgta, hogy a férfi elájult. A török férfit is a földre lökték, és ököllel ütötték a fejét. 

A verekedést a többi BKK-alkalmazott szakította félbe. 

A négy támadót a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség csoportosan elkövetett garázdasággal, a BKK-ellenőrt fejbe rúgó társukat pedig emellett súlyos testi sértés kísérletével is vádolja.