Nagy bajban a Jobbik: nyomoz a NAV a zacskós pénzek után

2018.11.22. 12:37

Meghallgatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tegnap Szabó Balázs volt jobbikos politikust, valamint Tényi Istvánt a Jobbik zavaros pénzügyei miatt tett feljelentéseik kapcsán. A feloszlatott szekszárdi Jobbik-alapszervezet volt elnöke olyan neveket adott át a hatóságnak, akiknek vannak még információi az ügyben. Köztük van Kisberk Szabolcs, a jobbikos párttévé volt főszerkesztője, aki konkrét bizonyítékokat is fel fog tárni a NAV-nak, amennyiben beidézik. Egyre kínosabb helyzetben Sneider Tamásék.

A Magyar Idők megkereste a szekszárdi Jobbik-szervezet volt elnökét, aki a lapnak elárulta, meghallgatásán az adóhatóságnak átadta azok neveit, akiknek további információi vannak a párt pénzügyeiről.

Több regionális igazgató nevét, elérhetőségét is megadtam. Ők nagyjából ugyanakkora pénzek felett diszponáltak, el tudják mondani, hogy kiknek adták tovább az összegeket, kik voltak a befizetők, akiket aztán a NAV is meghallgathat.

Hozzátette, hogy az N1TV-hez érkező feketepénzekről kitálaló Kisberk Szabolcs is jelezte idézhetőségét. Szabó szerint

a jobbikos online televízió volt főszerkesztője konkrét bizonyítékokat is fel fog tárni a hatóságnak, amennyiben beidézik.

A szekszárdi képviselő a lapnak felidézte, hogy a NAV előtt a nevek átadásán kívül elmondta, hogy 

  • a pártkasszába fizetett be pénzt ("befizető volt"), valamint
  • hogyan történtek ezek a befizetések, mi volt a folyamata.

Szerinte a Jobbiknak meg kellene végre értenie, hogy nem a személye fontos, hanem az, hogy mi lesz azzal a sok százezer nemzeti érzelmű szavazóval, akiket kihasznált és elárult. Engem feljelentett a Jobbik. Felvetődik, hogy akkor most minden egyes nemzeti érzelmű szavazót be fognak perelni, mert nem hajlandó asszisztálni a párt ámokfutásához? – tette fel a kérdést Szabó.

Zacskós pénzek Simicskától?

Korábban hírt adtunk róla, hogy a szekszárdi Jobbik volt elnöke közösségi oldalán teregette ki a szennyest: arra utalt, Simicska Lajos pénzelte a pártot. Ennek módszeréről is írt: 

Most vált biztossá, hogy Lajos által csomagolt rántott hús volt Szaszi nejlonzacskójában.

Szabó továbbá azt mondta a sajtónak,

teljesen egyértelmű, hogy mit jelent Simicska rántott húsa,

és hamarosan fény derül a részletekre. Szabó nem mondta ki, de arra utalt, hogy Simicska pénzelte a Jobbikot. Az általa leírtak alapján elképzelhető, hogy

a volt médiavállalkozó nejlonzacskóban küldte a pénzt a pártnak. Hogy ezeket a pénzeket miként könyvelhette el a Jobbik, egyelőre rejtély,

az azonban tény, hogy az 500 ezer forint feletti adományok esetében a pártoknak fel kell tüntetniük az adakozó magánszemély nevét. A politikus elmondása szerint

az érkező pénzeket Szabó Gábor pártigazgató terítette szét a pártigazgatók között, akik aztán jellemzően a postán befizették a rájuk bízott összeget a pártkasszába.

Bajban lehet a Jobbik vezérkaraForrás: Facebook

Fekete pénzek a Jobbik párttévéjénél

Nemcsak Szabó Balázs osztott meg a nyilvánossággal a Jobbikra nézve kellemetlen ügyeket, hanem a jobbikos N1TV volt főszerkesztője, Kisberk Szabolcs is. Az N1TV esetében úgy működött a dolog, hogy rá voltunk kényszerítve, hogy jelentős készpénzforgalom legyen, aminek az eredetéről nem adtak számot. Nagyjából azonban mindenki sejtette, hogy honnan van az összeg - árulta el Kisberk Szabolcs, az N1TV volt főszerkesztője az Echo TV Informátor című műsorának. Elmondta továbbá, hogy az elmúlt egy évben több millió forint feketepénz érkezett a Jobbik pártalapítványán keresztül a csatornához. 

Mindenféle pénzüggyel kapcsolatban csak Szabó engedélyével, jóváhagyásával lehetett dönteni, kifizetni

– tette világossá a pártigazgató szerepét a piszkos pénzek mozgatásával kapcsolatban. Kisberk megfogalmazása szerint a Jobbik vezetésének az volt az érdeke, hogy minél több készpénzt tudjanak átfolyatni a médiumon. Ennek ugyanis nem volt nyoma, adózni sem kellett utána, és az eredetéről sem volt szükséges számot adni. A fizetésemeléseket is ezekből az összegekből finanszírozták – magyarázta a Jobbikból ideje korán kiugró újságíró, aki elárulta továbbá, hogy borítékban elhelyezett készpénzben érkezett a fizetésemelést jelentő plusz összeg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK