A Honvédelmi Minisztérium is cáfolja a Soros-blog legújabb hazugságát

Vágólapra másolva!
A Honvédelmi Minisztérium is reagált a Soros-blogban megjelent mai álhírre (fake news). A védelmi tárca közleménye alapján a 444 ismét hazudott.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo beszámolt róla, a

Soros György által finanszírozott, Direkt36 nevű fake news oldal megjelentett egy amerikai titkosszolgálati dezinformációt,

amit aztán Soros blogja, a 444 szemlézett.

Az alaptörténet az, hogy a magyar terrorelhárítók Magyarországon őrizetbe vettek, majd letartóztattak két orosz fegyvercsempészt, akik amerikai fedett nyomozóknak akartak fegyvert eladni. A két fegyvercsempész kiadását az amerikai és az orosz hatóságok is kérték, a magyarok pedig, a nemzetközi jogban bevett szokásoknak megfelelően, annak az országnak adták ki őket, amelynek állampolgárai.

A spekuláns blogja továbbá azt is hazudta, hogy a fegyvereket a Magyar Honvédségtől lopták el, de a tárca ezt közleményben cáfolta.

A mai napon a sajtóban megjelent hírekkel kapcsolatban a Honvédelmi Minisztérium álláspontja a következő:

A magyarországi fake news média tehát ismét lebukott.