Rengeteg hó hullhat a következő napokban

hó, havazás, hókotró
A múlt hét elején Zala és Vas megyében már volt kisebb havazás. A képen hókotró a behavazott Kékestetőn 2018. november 19-én.
Vágólapra másolva!
Az előrejelzések alapján Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye főleg magasabban fekvő, hegyvidéki területein jelentősebb mennyiségű friss hó hullhat. Ezenkívül a következő napokban a Bakonyban várható még számottevő havazás, az ország többi területein csak kisebb, lepel vastagságú hótakaró alakulhat ki. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei a következő napokban is 12 órás váltott műszakokban dolgoznak majd a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákon.
Vágólapra másolva!

A meteorológiai előrejelzések alapján

hétfő estétől a Zemplénben, illetve a Soproni- és Kőszegi-hegységben, majd általában az Északi-középhegységben az esőt havas eső, hó váltja fel, sőt a Zemplén és a Bükk egyes részein átmeneti ónos csapadék sem kizárt.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén hétfő késő estétől síkvidéken is havazásba válthat át az idő. Az intenzívebb havazásban érintett területeken, főleg az Alpokalján, a Bakonyban, a Mátrában, a Bükkben és a Zemplénben alakulhat ki jelentősebb mennyiségű friss hó hétfő estétől szerda reggelig.

A múlt hét elején Zala és Vas megyében már volt kisebb havazás. Heves megyében is volt kisebb hó, a képen hókotró a behavazott Kékestetőn 2018. november 19-én Forrás: MTI/Komka Péter

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei a következő napokban is 12 órás, váltott műszakokban, 0-24 órás szolgálatot biztosítva végzik a szükséges téli útüzemeltetési feladatokat és annak koordinációját. A hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat az előírások szerint az egyes útszakaszok forgalomnagysága, és az úthálózatban betöltött szerepük szerint látják el.

Először az autópályákon, autóutakon és főutakon, majd a felüljárókon és hidakon kezdik meg a beavatkozást, ezt követik a településeket összekötő mellékutak, illetve alacsony forgalmú bekötőutak hóeltakarítása vagy síkosságmentesítése.

A téli üzemeltetési rend bevezetése, vagyis november 10-e óta egyébként országosan közel 2100 tonna útszórósót, és csaknem 81 ezer liter kálcium-klorid oldatot juttattak ki a téli feladatok végző közútkezelő munkatársai. A havazás előtt a lehetséges helyszíneken a megelőző sószórást is elvégzik a szakemberek, ugyanakkor ezt a folyamatos esőzések nehezítik, mivel a kijuttatott preventív szóróanyagot a csapadék lemossa a burkolatról.

A szakemberek arra figyelmeztetik az autósokat, ha még mindig nem tették meg, akkor a nyári gumijukat mindenképpen cseréljék téli közlekedésre alkalmas abroncsokra.

A téli gumik tapadása ugyanis nagyságrendekkel jobb, téliesebb útviszonyoknál így az autók féktávjának hossza, és ezzel együtt a balesetek kockázata is csökkenthető.

Autók közlekednek a hófúvásban a Hajdúnánás és Hajdúdorog közötti úton 2018. március 18-án Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A közlekedők az intenzívebb havazásban érintett területeken várhatóan hosszabb menetidővel számolhatnak, ezért érdemes lesz időben elindulniuk, utazás előtt pedig hasznos, ha a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának weboldalán, a www.utinform.hu oldalon tájékozódnak az aktuális út- és látási viszonyokról, valamint forgalmi helyzetről. A friss baleseti és torlódással kapcsolatos hírek itt érhetőek el: https://utinform.hu/hirek/balesetek-torlodasok-rendkivuli-kozlekedesi-esemenyek-2, míg reggel 5 és este 22 óra között, nagyjából 3 óránként a következő linken országos, átfogó összesítéseket olvashatnak a közlekedők az időjárási helyzethez kapcsolódó útállapotokról: https://utinform.hu/hirek/ut-es-latasi-viszonyok-a-kozutakon-2017-2018.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. téli üzemeltetési feladataival kapcsolatos gyakori kérdés-válaszokat, valamint a közlekedők számára további hasznos téli tanácsokat itt érhetnek el.