Havas Henrik szánalmas őrjöngésbe kezdett, amikor az antiszemita Jobbikhoz fűződő kapcsolatáról kérdezték

2018.11.29. 15:20

Agresszivitással és személyeskedéssel vágott vissza Havas Henrik a PestiSrácok újságírójának, aki SMS-ben kereste meg a volt ATV-s műsorvezetőt. Az újságíró arra lett volna kíváncsi, hogy Szávay István antiszemita, zsidóverős botránya után is haknizik-e tovább a Jobbik tévében a „Tanár úr”, illetve bánja-e, hogy Vona Gábor könyvének megírásával próbálta megtolni a párt szekerét. Havas nem válaszolt, de úgy tűnik, rendesen felkapta a vizet.

A PestiSrácok számolt be róla, hogy újságírójuk, Pilhál Tamás ezúttal SMS-ben kereste meg Havas Henriket, mivel korábban – a magát sokra tartó volt műsorvezető, akit szexuális zaklatási botránya miatt rúgtak ki az ATV-ből – nemes egyszerűséggel lecsapta a telefont a portál megkeresésére.

Budapest, 2015. október 3.Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Az újságíró arról érdeklődött az egykori Heti Hetes „kiemelkedő” alakjától, hogy vállal-e további szereplést a Jobbik tévében, azok után, hogy kiderült, a párt májusi kongresszusán Szávay István országgyűlési képviselő egy, a Hír TV birtokába jutott titkos hangfelvétel tanúsága szerint  azon henceg, hogy megütött „egy büdös zsidó” nőt, egy „kampós orrú rohadékot”. Arra is kíváncsiak lettek volna, hogy nem bánja-e, hogy a kampányban a Vona Gáborról írt könyvben egy antiszemita pártnak próbálta tolni a szekerét.

A bukott médiaszereplő a kínos kérdés alól kibújva megpróbálta kioktatni a Pesti Srácok újságíróját a tőle megszokott módszerekkel és stílusban.

Egy homályos történetbe kezdett, miszerint Pilhál Tamás az egyik diákja volt, de olyan „hülye gyerek” volt, hogy a nagybátyja kereste fel Havast, hogy engedje át a szigorlaton. A történet már csak azért sem stimmel, mert az újságíró nem is járt Havas médiaiskolájába. Az már eddig is közismert volt, hogy Havas folyamatosan arról hazudozik, hogy ki mindenki volt a tanítványa, de ezek szerint ezeket a hazugságokat még el is hiszi.

Egyetlen olyan „újságíróról” tudunk, aki büszke arra, hogy Havashoz járt, a balliberális álhírgyár hvg propagandistájáról, aki a Billy Elliot-ról írt egészen elképesztően nevetséges álriportot.

A „Tanár úr” azt is írta Pilhál Tamásnak, hogy:

Istenem, boccsassa meg Maganak, amit muvel! Hanynom kell! »Zsido asszony!« Hova jutottunk!

Az újságíró megkísérelte újra feltenni a kérdést Szávayra vonatkozóan, mire azt a választ kapta, hogy:

Kedves »uram«, normalis emberek kozt nincs kulonbseg nok kozott, maga szerencsetlen fogadja el, hogy a sertes alanya mindegy, hogy aztek, roman, katalan, magyar, zsido... egyarant vedendo!!!!

Vagyis Havas ugyanazzal próbálkozott, mint az ellenzéki propagandasajtó: megpróbálta eltagadni, hogy Szávay antiszemita megjegyzéseket tett, mintha nem is durva rasszizmusról lenne szó és meglehetősen primitív módón Szávay zsidózását megpróbálta az újságírónak tulajdonítani. Arra azonban még mindig nem tudták meg a választ, hogy a jövőben is fog-e a Jobbik Tv-ben szerepelni. Feltehetően zavartalanul folytatja kimagasló tevékenységét Havas a továbbiakban is.

Havas viszont nem volt hajlandó minősíteni Szávay megnyilvánulását, így feltehetően kiáll az antiszemita Jobbik mellett.

A teljes sms-váltást itt olvashatja, szórakoztató olvasmány.. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK