Teljes összeomlás: a Jobbik elnöke maga sem értette, mit beszél

Sneider Tamás mente
Vágólapra másolva!
Az utóbbi idők legnagyobb mulasztását követte el az, aki nem kísérte figyelemmel Sneider Tamásnak, a Jobbik elnökének keddi ATV-s szereplését. A politikus ugyanis úgy ismertette pártjának terveit, hogy csoda lenne, ha saját maga értette volna miről beszélt. Alaposan kössék fel a gatyát: aki össze tudja rakni, mit akar a Jobbik, és a szervezet elnöke, annak kapásból, azonnal, térítésmentesen postán megküldjük a Török Gábor-nivódíjat.
Vágólapra másolva!

A beszélgetés során akkor kezdődtek A Problémák, amikor a radikalizmusra terelődött a szó. Sneider azzal a példával bizonygatta a baloldali műsorvezetők előtt, hogy nem olyan radikális, mint régen, hogy míg harminc éve visszacsatolta volna a Trianoni békeszerződés által elvett magyar területeket, addig mára beérné a területi autonómiával. A gondolatmenet nem igazán hatotta meg a balos újságírókat, akik ezt követően az Új Magyar Gárda vezetőjével való, napokban megejtett találkozójáról kérdezték. Sneidert emlékeztették arra, hogy Vona Gábor a kampányban kifejezetten megígérte, távol tartja magát a Gárdától, a Spinoza Házban pedig azt mondta, visszaadná a Gárda-mellényét. A Jobbik elnöke fontosnak tartotta elmondani, hogy a Gárda tagjai csak és kizárólag szeretetszolgálati tevékenységet végeznek, ami bőven belefér a néppártosodásba. AZ ATV riporterei ezen el kezdtek élcelődni, innenttől viszont nagyon megborult valami Sneider Tamásnál.

Ugyanis az interjú közérthető szakasza ezennel bezárult, és átvette a helyét a polgárháborús állapotot vizionáló rész.

Utóbbi szakasz 14:00-tól kezdődik:

Ha nem haragszanak meg ezúttal nem öntöm formába Sneider gondolatait, mert egyrészről nem igazán értem, miről van szó, másrészről, nem biztos, hogy vissza tudnám adni az elgondolást úgy, ahogy ő szeretné, ezért inkább szó szerint fogom idézni a harcra kész mestert:

"Ha ez így fog folytatódni, pattanásig feszült lesz a helyzet, hiszen Orbán Viktornak egy óriási erőszakszervezet áll rendelkezésre, amit ráadásul különböző gárdákkal szervez meg."

„Lehet széplelkűnek lenni, de ezzel nyilvánvalóan semmilyen változásra nem lesz lehetőség".

"Ezzel nem azt akarom érzékeltetni, hogy nem lenne hatásos, ha nagyon sok ember kimenne az utcára. Ha ott nincsenek határozott személyiségek, akik adott esetben sorfalat állnak, és nem erőszakról beszélek, hanem egyszerűen ellenállást tudnak mutatni egy helyi rendezvényen is, akkor semmilyen hatása nem lesz ezeknek a rendezvényeknek."

"Az ellenállás politikája még véletlenül sem a Gárdára fog épülni."

"Hogyha nincsenek olyan személyiségek, akik viszik a zászlót előre, és mernek a tűzben - egyelőre inkább gumiklövedékekre kell gondolni remélhetőleg - ott állni és tartani a falat. Elnézést, hogy így beszélek!"

"Igen, van egy A, B, C terv is a Jobbik részéről. Az A-terv nyilvánvalóan az, hogy Orbán Viktort teljesen normális módon meg tudjuk buktatni, fel tudunk mutatni akkora erőt, hogy ez sikerül. De legyünk már őszinték, látjuk a politikai eseményeket."

"Ha erőszakosá válik a hatalom, akkor életbe lép a B, és a C terv, amire jön az erőszak, nem erőszak. Bocsánat, nagyon rosszul akartam magam kifejezni! Akkor jön az a tevékenység, amikor passzív ellenállással, adott esetben lehetőleg törvényes úton küzdeni fogunk a hatalommal szemben, nem hagyjuk, hogy szolgává váljon Magyarország.

Ha valaki érti miről beszélt Sneider Tamás, ne legyen irigy, ossza meg a tudását!