Amerikai képviselők állnak ki Orbán Viktor és a magyar kormány mellett

Vágólapra másolva!
Tizenkét amerikai republikánus kongresszusi képviselő írt levelet Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek, melyben kiállnak a magyar kormány szuverenitása mellett, és egyértelművé teszik, hogy a magyar és az amerikai érdekek sok kérdésben egyeznek, többek között az illegális migráció és az antiszemitizmus elleni küzdelemben, a határvédelemben és az üldözött keresztények támogatása terén. 
Vágólapra másolva!

Az Andy Harris és tizenegy további amerikai republikánus kongresszusi képviselő aláírásával Orbán Viktornak írt levelet csütörtökön tették fel a Twitter közösségi oldalra.

A levél azzal kezdődik, hogy az Európai Parlament nemrég megbüntette Magyarországot, amiért, mint szuverén ország, él a jogaival és erősíteni igyekszik nemzeti öntudatát, ezért ők ismét kifejezésre juttatják, hogy támogatják a miniszterelnököt és demokratikusan megválasztott kormányát.

– írják a levélben, és kiemelik, hogy a legutóbbi választási győzelem alkalmával erős felhatalmazást kapott a kormány az ország határának megvédésére és az illegális migráció elleni küzdelemre, ugyanis olyan értékek forognak veszélyben,

  • mint a zsidó-keresztény hagyományokra épülő civilizáció,
  • a szabad piacgazdaság
  • vagy a szuverenitást értéknek tartó erős nemzetek.

Hálásak azért is,

mert Orbán Viktor felszólalt az Európai Parlamentben az antiszemitizmus és az ellen,

hogy Brüsszel támogatja az Izrael-ellenes nézeteket.

Izrael az Egyesült Államok és Magyarország közös szövetségese, ezért dicsérik a magyar kormányfőt, amiért kiáll az Izrael-ellenes nézetek mellett az Európai Unióban és a nemzetközi fórumokon egyaránt.

Harris hitet tesz az Egyesült Államok és Magyarország közötti erős szövetség további erősítése mellett, tekintve, hogy a két ország sok kérdésben azonos állásponton van.

Az összekötő kapcsok között említi az erős gazdasági szálakat,