Már nem keresik VV Fanni holttestét

vv fanni
Teljesen átalakult az egykori villalakó
Vágólapra másolva!
Novozánszki Fanni holttestét több mint egy éve nem találja a rendőrség, és már nem is keresik tovább. Közölték a nő szüleivel, hogy heteken belül lezárják a nyomozást. VV Fanni apja a gyilkossággal gyanúsított B. László szemébe akar nézni a tárgyaláson – írja a Bors.
Vágólapra másolva!

A rendőrség még hivatalosan nem zárta le VV Fanni ügyét, de a Bors információi szerint a nyomozók behívták a rendőrségre a nő szüleit, akik több kérdésre is választ kaptak. Elmondták nekik, hogy

már nem keresik a lányuk holttestét.

– mondta a lapnak a Novozánszki család ügyvédje, Lichy József, akinek VV Fanni anyukája számolt be a fejleményekről.

Forrás: --

VV Fanni apja az ügyvédnek elmondta, hogy biztosan el fog menni a tárgyalásra, mert

a szemébe akar nézni annak a férfinak, aki meggyilkolta a lányát.

A rendőrségen VV Fanni anyja rákérdezett a lánya eltűnt ruháira is. Kiderült, hogy B. László megszabadult a nő ruháitól.

– mondta Lichy József, aki szerint a ruhákat gyorsan ellophatták a hajléktalanok.

A nyomozók azt is elmondták a szülőknek, hogy

B. László a gyilkosság másnapján visszament VV Fanni lakásába, ráadásul kulccsal nyitotta ki az ajtót.

Az ügyvéd szerint B. László azért ment vissza, hogy eltüntesse a nyomokat.

– tette hozzá Lichy József.

Forrás: RTL

Ahogy azt korábban megírtuk, VV Fanni tavaly november 20-án tűnt el. A nő meggyilkolásával B. Lászlót gyanúsítják.

A rendőrség hiába kereste már szinte mindenhol Novozánszki Fanni holttestét, eddig nem sikerült megtalálni.

A gyanúsított férfit holttest nélkül is elítélhetik gyilkosságért, de ehhez minden más bizonyítéknak egyeznie kell.