A Soros-egyetem tanára buktatta le a migránspaktumot

migránsok az aquqriuson
Az Aquarius 2018. augusztusában 5 napon át keresett európai kikötőt 141 migránssal a fedélzetén.
Vágólapra másolva!
Lehetetlen feladatra vállalkozott a Soros György érdekkörébe tartozó Magyar Narancs e heti száma, amiben azt próbálták megmagyarázni, hogy miért érdemes támogatni az amerikai tőzsdespekuláns által tollba mondott migrációs paktumot. Nem mást hívtak segítségül, mint a Soros-egyetem egyik nemzetközi jogászát, Nagy Boldizsárt, aki azonban csúnyán lebuktatta a milliárdos tervét. Nagy azzal a briliáns logikai érvvel állt elő, hogy bár a migrációs paktumnak nincsen jogi kötőereje, de később akár szokásjoggá is válhat.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ migrációs paktuma jogilag semmire sem kötelezné a kormányokat – indítja e heti összeállítását a Soros György által finanszírozott Magyar Narancs abban a cikkében, amiben arról próbálja meggyőzni az olvasókat, hogy az amerikai tőzsdespekuláns által tollba mondott migrációs paktum igazából egy jó dolog. A mosdatás egészen jól is alakult egészen addig, amíg a cikkben nem kapott helyet a Soros-egyetem egyik nemzetközi jogászának, Nagy Boldizsárnak a véleménye, aki pár mondatban romba döntötte a Soros-féle propagandát. Most adjuk is át a szót Nagynak.

Nagy Boldizsár a magyar kormánynak azt a félelmét sem érti igazán, mely szerint más jogi fórumok később majd hivatkozhatnak a migrációs megállapodásra.

– mondta Nagy.

Briliáns érveléssel állunk szemben: az egyezséget nem kell betartani, csak a belőle származtatott szokásjogot.

A Soros-egyetem tanára tehát pár mondattal alátámasztotta a magyar kormány érvelését, miszerint azért nem csatlakozunk, hogy később ne kényszerítsék ránk a dokumentum előírásait.

A Soros-éle migránspaktum a Soros-egyetem tanára szerint is bír valós jogi kötőerővel Fotó: Szabó Gábor - Origo

Óriási hiba

Az ENSZ ugyanazt a hibát fogja elkövetni globális migrációs csomagjával, mint az Európai Unió a kötelező migránsbetelepítési kvótáival – erről már Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt. Hozzátette, hogy

az ENSZ migrációs kompaktja sokkal nagyobb gondot okoz majd, mint az EU kvótái, mivel ez utóbbi Európára korlátozódik, az előbbi viszont felbolygatja az egész világot.

A miniszter kijelentette:

az ENSZ hazug módon a migrációnak csakis a jó oldalát domborítja ki, míg a biztonsági kockázatokra nem tér ki, és ugyancsak hazug képzetet kelt azzal, hogy a migrációt alapvető emberi jognak nyilvánítja.

Hivatkozási alap lehet

A Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese szerint

az ENSZ bevándorláspárti migrációs paktuma hivatkozási alappá válhat a világszervezet tagállamai számára.

Janik Szabolcs azt mondta: nem példátlan, hogy – hasonló jogi konstrukcióban született – ENSZ-határozatok egy idő után beépülnek a nemzetközi bíróságok ítélkezési gyakorlatába.

Kiemelte: ehhez a dokumentum konszenzusos elfogadása szükséges, ezért nem meglepő, hogy
miután egyre több ország jelezte, hogy nem vesz részt a paktum aláírásában, Dimitrisz Avramopulosz migrációért felelős biztos a jogi kötelezettség hiányára hivatkozva arra kérte a tagállamokat, gondolják át álláspontjukat. Azok a tagállamok, amelyek nem írják alá a dokumentumot, igyekeznek elejét venni a paktum elfogadása utáni folyamatnak – hangsúlyozta Janik Szabolcs.

Egyre több ország nem kér a korlátlan migrációt jelentő ENSZ-paktumból Forrás: MTI/Mohai Balázs

Az ENSZ bevándorláspárti paktumának a jövő heti aláírását nem támogatja az Egyesült Államok, Izrael, Magyarország, Lengyelország, Csehország, Ausztrália, Ausztria, Szlovákia, Bulgária és Svájc.