Újabb jelentős béremelések lesznek az egészségügyben

2018.12.07. 12:11

Az egészségügyi közalkalmazottak körében további jelentős béremelésekre kerül sor - ismertette Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken egy szakmai konferencián. Péntek délelőtt a 2018-as év kiemelkedő egészségügyi szakdolgozóit tüntette ki a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) országos szervezete Budapesten.

Kásler Miklós elmondta, hogy a kormány folytatja a 2016-ban megkezdett szakdolgozói béremelést, és a következő négy év alatt négy lépcsőben tovább emeli az egészségügyi szakdolgozók, a nem egészségügyi főiskolai végzettségű dolgozók, és az alapellátásban foglalkoztatott védőnők bérét.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere beszédet mond a Nézőpont Intézet Gyógyuló egészségügy címmel megrendezett konferenciáján BudapestenForrás: MTI/Soós Lajos

A béremelés az elkövetkező négy évben a 2018. évi alapilletmény-bázishoz viszonyítva történik.

Ez 72 százalékos alapbéremelést jelent 2022-re 2018-hez képest - mondta Kásler Miklós.

Az év kiemelkedő egészségügyi szakdolgozóit díjazták Budapesten

Az ünnepségen Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, a rendezvény fővédnöke azt mondta: 

a társadalom benyomása egy kórházról mindig attól függ, miként állnak helyt az ápolók, empátiával viseltetnek-e a betegek iránt.

A magyarokra mindig jellemző volt, hogy megértették nemzettársaikat, a keresztényekre pedig, hogy a szeretet jegyében közeledtek egymáshoz, törődtek a rászorulókkal - tette hozzá a miniszter.

A rendezvényen együttműködési megállapodást írt alá az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK).