Visszaküldte az államfő a jogalkotási törvény módosítását

ÁDER János
Nyíregyháza, 2018. november 16. Áder János köztársasági elnök előadást tart a klímaváltozásról a Nyíregyházi Egyetemen 2018. november 16-án. MTI/Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök a jogalkotási törvény november végén elfogadott módosítását.
Vágólapra másolva!

A parlament honlapján közzétett levelében az államfő azt írta, hogy a módosítás a jogalkotási törvény és az alaptörvény közötti koherencia hiányát eredményezi, ami bizonytalanságot okozhat a jogszabály-előkészítés során.

Áder János Forrás: MTI/Balázs Attila

Ezért arra kéri az Országgyűlést, hogy

A jogalkotásról szóló törvénynek a hetedik alkotmánymódosítással összefüggő változtatását Trócsányi László igazságügyi miniszter terjesztette a Ház elé, amely 120 igen, 34 nem szavazattal, 24 tartózkodás mellett fogadta el a javaslatot november 27-én.