Rátámadtak egy férfira a Népligetben

Vágólapra másolva!
A Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai elfogták azt a férfit, aki veszekedés után egy fadarabbal fejbe vágta ismerősét a Népligetben pénteken.
Vágólapra másolva!

December 7-én este hívták a rendőrséget az egyik VIII. kerületi kórházból azzal, hogy a mentő egy életveszélyes állapotban lévő fejsérült férfit vitt be hozzájuk, aki a jelek alapján bűncselekmény áldozata lett.

A rendőrök meghallgatták a sérültet, aki elmondta, hogy az egyik ismerősével veszekedett a Népligetben. Elárulta, hogy a fiatal férfi a vita hevében

egyszer megütötte őt, aztán fejbe vágta egy fadarabbal.

A Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai a 26 éves budapesti G. Dávidot a kőbányai Karl von Linné sétánynál néhány órán belül elfogták. A BRFK Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztályának nyomozói a férfit

életveszélyt okozó testi sértés miatt hallgatták ki gyanúsítottként,

majd őrizetbe vették, és kezdeményezték az ügyészségnél az előzetes letartóztatását.