Megverte a plébánost, mert nem ő lett a keresztanya

Vágólapra másolva!
A plébános néhány hete egy Heves megyei településen a szülők kérésére két gyereket is megkeresztelt. A szertartásról távozóban a plébános már utcai ruhában a templom lépcsőjén ment lefelé, amikor megállította őt a 28 éves nő, és számon kérte, hogy miért keresztelték meg nélküle a kicsik egyikét. Azt mondta, neki kellett volna a csecsemőt a keresztvíz alá tartani. Ezután szidni kezdte, és leköpte a papot. De ekkor még nem volt vége a támadásnak.
Vágólapra másolva!

A kiabálás után ugyanis

a nő ököllel kétszer arcon ütötte a papot, akinek az utolsó pillanatban sikerült lekapnia a szemüvegét, csak ezért nem lettek súlyosabb sérülései.


A nőt nem sokkal később a lakásán elfogták.

Mivel a papok közfeladatot ellátó személynek számítanak, a nő súlyos büntetésre számíthat.