Ezer adag speed már biztosan nem kerül a drogpiacra

2018.12.13. 13:08

Kakaós tej dobozában találtak rá 2 millió forintot érő kábítószerre egy miskolci férfinál. A házából is gyűjtöttek bizonyítékot a nyomozók. 

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda járőrei december 11-én este Miskolcon, a József Attila úton állították meg az autóval közlekedő 43 éves V. Rolandot, hogy igazoltassák. Átnézték az autót.

A csomagtartóban egy kakaós tej dobozába rejtve körülbelül 1 kilogramm kábítószergyanús masszát találtak, speedre gyanakodtak,

amelyet helyben lefoglaltak, a férfit pedig a rendőrségre vitték. Közben házkutatást tartottak az otthonában, ahonnan a KR NNI nyomozói a bűncselekményhez kapcsolódó tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le.

Az autóban talált anyag az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint amfetamin, amely súlya alapján

meghaladhatja a különösen jelentős mennyiség alsó határát, feketepiaci értéke körülbelül 2 millió forint.

A miskolci férfival szemben kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt indítottak nyomozást. Már kihallgatták gyanúsítottként, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték az ügyészségen előzetes letartóztatását. A KR NNI szakértők bevonásával folytatja a nyomozást.