Még mindig titkolja Demeter Márta, hogy kik segítik

2018.12.13. 12:45

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, közérdekű adatigényléssel fordultunk Demeter Mártához, annak érdekében, hogy megtudjuk, kiket foglalkoztat országgyűlési keretéből. Legnagyobb bánatunkra harmadjára sem kaptunk konkrét válaszokat.

November hatodika óta tart levelezésünk Demeter Mártával, az LMP újdonsült kvótatárselnökével, aki többéves szocialista múlttal lépett be a zöld baloldalra. Azt szerettük volna megtudni, hogy

kiket és milyen munkakörben foglalkoztat az országgyűlési keretéből.

Kértük továbbá azt is, hogy bár nagyon szeretnénk adni Demeter Márta szavára, de azért csatolja az állításaihoz hivatalos dokumentum másolatait is. A társelnök ugyan az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény szerint a 15 napot betartva válaszolt a közérdekű adatigénylésre, de a három válasz közül talán csak az egyik, a legutolsó tartalmazott nyomokban válaszokat.

Ott ugyanis nem tudott kibújni a válaszadás alól. Leegyszerűsítettük ugyanis a kérdéseket, mert a korábbiakat, úgymond, nem értette, és kérte, hogy konkretizáljuk. Tehát az utolsó válaszában leírta, hogy két főt foglalkoztat az országgyűlési keretéből, akik közül

az egyik kommunikációs, a másik külpolitikai tanácsadó.

Dokumentumokat persze nem csatolt a válaszhoz, ezért nem tudtunk megbizonyosodni arról, hogy ez tényleg így van-e vagy csak az exszoci képviselő állítja ezt. Demeter azt is megírta nekünk, hogy munkatársai nem gazdasági társaság tisztviselőjeként vagy alkalmazottjaként, de nem is egyéni vállalkozóként dolgoznak neki. A felületességét többször bizonyító Demeter egy jogszabályra hivatkozik, melynek értelmében a két munkatársa az Országgyűlés Hivatala által finanszírozott személy.

A tanácsadói nevét nem hajlandó kiadniForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Azt, hogy a két tanácsadó neve - akik május 8., illetve szeptember elseje óta dolgoznak Demeterrel –

miért ekkora titok, egyelőre nem tudni.

A fizetésük pedig irigylésre méltó, ugyanis kettőjük havi bruttó bére 1.289.000 forint. Ennyi pénzért azért valljuk be, jobb tanácsokkal is elláthatnák a munkaadójukat.

Az ügy külön pikantériája, hogy a társelnök most épp abban a pártban foglal el kiemelkedő helyet, ahol az átláthatóság állítólagos élharcosai ülnek. Kíváncsian várjuk, tud-e a jövőben Demeter ezzel a nézettel azonosulni, hiszen jelenleg ő az LMP egyik vezetője, egyben a titkok nagymestere. Mint ismert, azt sem verte nagy dobra, hogy édesapja a Jobbik tagja, és jó kapcsolatot ápol a kőbányai Jobbikkal, ahol Demeter is indult a 2018-as országgyűlési választáson.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK