Törvényes volt a parlamenti szavazás

2018.12.13. 12:02

Bohózatnak nevezte a Fidesz frakcióvető-helyettese, Böröcz László az ellenzék tegnapi viselkedését. A kormánypárti politikus szerint sajnálatos, hogy ilyen ellenzéke van a választóknak, szerinte, ha valaki nem ért egyet a törvényjavaslattal, annak megvannak a maga fórumai, példaként említve a módosító javaslatot és a szavazást – fogalmazott Böröcz az Echo TV-ben.

Az ellenzék tegnapi botrányos viselkedésének következményei lesznek, mellyel kapcsolatban Böröcz László elmondta, hogy a hivatalos személyek elleni fellépés Btk. kategória. A balhézásban részt vett képviselők felelősségét vizsgálat fogja kideríteni, minekután a parlament elnökét nem engedték fel a pulpitusra, majd az ülést sípokkal, hangágyúval zavarták.

Hülyét csinált magából az ellenzék az egész ország előtt, nem értek el semmit a botrányos viselkedéssel.

A szavazás pedig törvényes volt, a házszabály ugyanis nem rendelkezik arról, hogy a pulpitusról kell levezetni az ülést –fejtette ki Böröcz.

Az ellenzéki rágalmakra reagálva a kormánypárti képviselő elmondta, hogy kétféle szavazórendszer működik a parlamentben. Az egyiknél a házelnök a pulpituson ül, ekkor a képviselők az igazolványukkal tudnak szavazni. Abban az esetben viszont, amikor az elnök akadályoztatva van abban, hogy elfoglalja a helyét a pulpituson,

akkor mindenki a saját helyén tud szavazni, amihez nincs szükség a kártyára.

Emiatt kérdéseket vet fel, hogy a Jobbik szóvivője, Jakab Péter miért ült be a miniszterelnök székébe és nyomogatta a szavazógépet. Böröcz szerint olyan nem történhetett, hogy valaki akaratán kívül szavazott, hozzátéve, hogy Gyurcsány Ferenc megszavazta a munka törvénykönyvének módosító javaslatait.

Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője.Forrás: MTI/Marjai János

Tordai Bence viselkedését aggályosnak és bicskanyitogatónak nevezte a frakcióvezető-helyettes. Tordai volt egyébkén a parlamenti botránykeltés hangadója és a Kossuth téri tüntetés hangulatkeltője is. Böröcz szerint Tordai, amióta a parlamentben ül,

nincs tekintettel sem a házszabályra, sem a parlament tiszteletére, és a működésére sem.

Ennek ellenére Tordai Bence elvállalta, hogy parlamenti jegyző lesz, ami magasabb fizetéssel jár.
„Ha Tordai Bencét az motiválja, hogy magasabb fizetésért cserébe jegyzőként bent ül a parlamentben, akkor nehéz elhinni tőle, hogy bármilyen elv alapján politizál" – jegyezte meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK