Csontokból derítették ki, ki a kiskunhalasi sorozatgyilkos

2018.12.14. 12:03

Hét évvel ezelőtt kalapáccsal támadtak meg egy középkorú férfit, aki belehalt a sérüléseibe. Egy évvel később ugyanazzal a módszerrel és az ugyanazzal az eszközzel támadtak rá egy asszonyra is. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi csoportjának osztályvezető-helyettese szerint, ha nem kapják el, több áldozata lett volna a férfinak, akit a nyomozó sorozatgyilkosnak nevezett a LifeTV-n futó, Kiemelt ügyek Kovács Noémivel című bűnügyi magazinban. A nem hétköznapi nyomozás történetét mutatja be a műsor december 14-i, pénteki adása.

2016 februárjában csontmaradványokat találtak a Kiskunhalas és Kecel közötti erdőben. Mivel szabad szemmel is látszott, hogy egy ember földi maradványairól van szó, a gallygyűjtők azonnal hívták a rendőrséget.

Részlet a Kiemelt ügyek Kovács Noémivel c. műsorbólForrás: LifeTV: Kiemelt ügyek Kovács Noémivel

A csontok egy kupacban voltak, ami a szakértők szerint szokatlan a természetben.

Úgy tűnt, mintha odatette volna valaki. A végtagok végei hiányoztak.

A csontok elhelyezkedése arra utalt, hogy nem sokkal a megtalálás előtt kerülhettek erre a helyre, és valamiféle emberi tevékenység eredményeként rendeződtek úgy

– mondja Bogdány Gyula r. alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezető-helyettese a LifeTV: Kiemelt ügyek Kovács Noémivel című bűnügyi magazinjában.  

Vajon kinek a csontjai feküdtek a fűben, miben és mikor halt meg az illető?

Részlet a Life TV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel című műsorábólForrás: Life TV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel

Ahhoz, hogy válaszokat kapjanak, a gyilkossági nyomozók elküldték a csontokat az egyik híres és tapasztalt orvosszakértőnek. 

A töréseknek olyan speciális formája volt, ami alapján meg lehetett mondani azt, hogy ezek valamilyen nagy felületű tárgytól keletkeztek

– magyarázza dr. Szabó Árpád igazságügyi orvosszakértő a műsorban.

Ki lehet az áldozat?

Amíg az orvosszakértő a csontokból próbálta megállapítani, milyen tárgy okozhatta a halálos sebeket, férfi vagy nő-e az áldozat, hány éves volt a halála pillanatában, és mikor halhatott meg, a nyomozók mindenkit kikérdeztek a környéken. Hamarosan kiderült, hogy az áldozat egy középkorú férfi, és több évvel korábban ölhették meg, mint ahogy rátaláltak földi maradványaira, és az is, hogy a halálát mi okozta. 

Betört a koponyacsontja, mert többször lesújtottak rá egy kalapáccsal.

Rekonstrukció, részlet a Life TV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel című műsorábólForrás: Life TV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel

A nyomozók úgy gondolták, hogy valószínűleg arról a nyugdíjas vasutasról lehet szó, akinek még 2011-ben veszett nyoma. Egy évvel később az egyik rokona jelentette be az eltűnését, mert szerette volna megtalálni egy hagyatéki ügy miatt.

Nagyon úgy tűnt, hogy minden előzmény nélkül, egyik pillanatról a másikra tűnt el ez a vasutas. Annak ellenére, hogy fizikailag jó erőnlétben volt, és semmi előjele nem volt az eltűnésének

– mondja a nyomozó a műsorban. 

Előkerült még egy áldozat

A helyi rendőrök keresni kezdték a férfit. Kihallgatták minden ismerősét. Négy évvel később a Készenléti Rendőrség: Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Főosztály nyomozóinak véleményét is kikérték megyei kollégáik. dr. Petőfi Attila vezérőrnagy emberei átnézték az akkor már lezárt aktát, és megállapították, pontosan mikor halt meg a vasutas, és azt is kinyomozták, kikkel találkozott a halála előtt. Egy ember felkeltette az érdeklődésüket.

Rekonstrukció, részlet a Life TV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel című műsorábólForrás: Life TV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel

 Hamarosan rájöttek, hogy ennek a férfinak

egy másik rejtélyes halálesethez is köze lehet.

A tetthelyre vezetik a gyilkost, részlet a Life TV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel című műsorábólForrás: Life TV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel

Hogy kihez vezettek a nyomozás szálai, és pontosan hogyan halt meg a vasutas és a második áldozat, kiderül pénteken, december 14-én 22.10-kor a LifeTV: Kiemelt ügyek Kovács Noémivel című adásából. Ismétlés: LifeTV, december 15., szombat, 22.30.