A Nemzeti Tehetség Programra 3,3 milliárd forintot fordítanak 2019-ben

2018.12.14. 14:39

A kormány több mint 3,3 milliárd forintot fordít 2019-ben a Nemzeti Tehetség Programra, amellyel egy évben mintegy 500 ezer fiatalt tudnak támogatni - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára pénteken.

Illés Boglárka azt mondta, a következő kétéves terv újdonságai, hogy iskolarendszerű szakképzési intézmények is pályázhatnak a felhívásokra, több versenyt online formában is elérhetővé tesznek, valamint megteremtik a nemzeti tehetségsegítő kör alapjait is.

Jávor Balázs, az Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft. tehetségfejlesztési igazgatója közölte: a központ 2015 óta a Nemzeti Tehetség Program keretén belül több mint 24 projektet valósított meg.