Már több mint egymillióan töltötték ki a nemzeti konzultációt

2018.12.14. 11:15

Átléptük az egymilliós határt, már 1 millió 117 ezren vettek részt a családokról szóló nemzeti konzultációban – nyilatkozta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken.

Ez is azt mutatja, hogy egy nagyon fontos, mindannyiunkat érintő kérdésről van szó – jelentette ki Dömötör Csaba, majd kiemelte, hogy az ország már kétszer annyit költ családtámogatásokra, mint 2010-ben, és mivel a gazdaság jól teljesít, a családtámogatási rendszert tovább lehet bővíteni. Ez a konzultáció jelölheti ki a jövőbeni intézkedések alapjait – tette hozzá.

Dömötör CsabaForrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Kitért arra is, hogy az ellenzék mindvégig támadta a konzultációt, mert szerinte valójában az egész családtámogatással van bajuk. Ha tehetnék, el is törölnék – vélekedett. A konzultációban való részvétellel nemcsak a jövőbeni intézkedések alapjait jelölhetik ki az emberek, hanem egyúttal kiállhatnak az eddigi eredmények, az eddigi döntések és a kormány családpolitikája mellett, amelynek az a célja, hogy minél több támogatást adjanak a gyermeket nevelő magyar családoknak– szögezte le.

December 21-ig lehet kitölteni a kérdőívet, akár az interneten is.

Kérdésre válaszolva az államtitkár azt is elmondta, az 1 millió 117 ezer kitöltött kérdőív kevesebb mint 7 százaléka internetes kitöltés. Ez azt mutatja, hogy a magyarok változatlanul a postán visszaküldött kérdőívet részesítik előnyben.