Az ellenzék parlamenti viselkedése sokaknak visszatetsző

Ellenzéki képviselők elállják a házelnöki pulpitusra vezető lépcsőt az Országgyűlés plenáris ülésén, SZABÓ Tímea; TÓTH Bertalan; TORDAI Bence; KUNHALMI Ágnes; BANGÓNÉ BORBÉLY Ildikó
Budapest, 2018. december 12. Ellenzéki képviselők elállják a házelnöki pulpitusra vezető lépcsőt az Országgyűlés plenáris ülésének kezdete előtt 2018. december 12-én. Elöl Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, Kunhalmi Ágnes MSZP-s képviselő, Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője, Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő és Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője (b-j). MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A magyarok csak egy szűk és szélsőséges kisebbsége „lelkendezik” azért, ahogyan az ellenzék viselkedett a parlamentben a munka törvénykönyvének módosítása kapcsán tartott szavazáson – mondta Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője.
Vágólapra másolva!

Lánczi Tamás az M1 aktuális csatornán pénteken hozzátette: a magyarok nagy része pedig azt várja el az ellenzéki képviselőktől, hogy vegyék tudomásul, a parlamenti politizálásnak vannak szabályai.

A rendszerváltás utáni 30 év parlamenti hagyományába bele tartozott, hogy

az utcai demonstráció eszköztárát mellőzték, az ellenzéki képviselők ezt a hallgatólagos egyezményt felmondva nagyon veszélyes precedenst teremtettek

– fogalmazott.

Hangsúlyozta: a parlamenti politizálásnak világos szabályai vannak, amelyekhez a megválasztott képviselőknek tartaniuk kell magukat, hiszen ha a szerdán látott viselkedési minták honosodnak meg a parlamentben, az

le fogja rombolni az Országgyűlés tekintélyét.

Ennek megelőzésére valamiféle visszatartó erőt biztosíthat Kövér László házelnök által kilátásba helyezett házszabály-szigorítás – értékelte Lánczi Tamás.