Kiengedték Czeglédy Csabát a börtönből

2018.12.15. 15:18

Megszüntette Czeglédy Csaba letartóztatását a másodfokon eljáró Szegedi Törvényszék. Gyurcsány ügyvédje a gyanú szerint a Human Operator nevű diákmunkaerő-közvetítő cégével 6,3 milliárd forintos kárt okozott az államnak. Több száz diákot károsítottak meg, akiknek kártalanítását a kormány magára vállalta.

Bakos Éva, a törvényszék büntető kollégiumának vezetője elmondta, a törvényszék szerint a gyanúsított esetében továbbra is fennáll a bűnismétlés veszélye, és a bíróság megállapította, hogy Czeglédy Csaba törekedett az eljárás meghiúsítására.

Az ellene folyó nyomozás azonban befejeződött, hamarosan vádat emelnek.

A bíróság Czeglédy Csaba tartózkodási helyéül szombathelyi otthonát jelölte ki, azt csak bizonyos esetekben - például orvosi kezelésre - hagyhatja el - tudatta Bakos Éva.

Czeglédy Csaba ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és gazdasági csalás bűntette miatt folyik eljárás.

Czeglédy Csaba várakozik az előzetes letartóztatásáról döntő nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-ánForrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely munkaerő-közvetítéssel foglalkozott. A gyanú szerint a bűnszervezet 6,294 milliárd forintnyi kárt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban részt vevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

Czeglédy Csabát tavaly júniusban vették őrizetbe a pénzügyőrök, majd került előzetes letartóztatásba. A politikus március 1-jén, miután független országgyűlési képviselőjelöltként nyilvántartásba vették, és így mentelmi jog illette meg, elhagyhatta a börtönt.

Másfél nap múlva, mentelmi jogának felfüggesztését követően egy másik bűncselekmény - gazdasági csalás - gyanúja miatt újra őrizetbe vették.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő volt, de mandátuma - miután egy évig nem vett részt a közgyűlés munkájában - megszűnt. Ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.