Tizenhétezer család jogosult a gyerekek otthongondozási díjára

NOVÁK Katalin
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. n
Vágólapra másolva!
Összesen 17 ezer család jogosult a gyerekek otthongondozási díjára (gyod) - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Novák Katalin elmondta,

a juttatás havi bruttó 100 ezer forint lesz, és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Az Országgyűlés arról is döntött, hogy a jövő év elejétől 15 százalékkal, 2022-ig pedig négy lépcsőben

összesen 30 százalékkal emelkedik

a hozzátartozó otthon gondozása esetén folyósítható ápolási díj összege.

Ha több ápolásra szoruló gyermek él egy családban, a szülő az alapdíj másfélszeresét veheti igénybe.

A gyod mellett lehetséges a testvér után járó egyéb családtámogatások folyósítása is.