Eltiltották a vezetéstől a Viszkist

Nehéz gyermekkora volt, mégsem a szüleit hibáztatja Ambrus Attila, Ambrus Attila, Viszkis
Nem akarta megérteni, hogy a szabályokra bizony szükség
Vágólapra másolva!
10 hónapra tiltották el a vezetéstől, és 200 ezer forint pénzbírság megfizetésére kötelezték a Viszkist, amiért júniusban ittasan ült be az autójába. Ambrus Attilát megállították a rendőrök, és meg is szondáztatták.
Vágólapra másolva!

Elvették a jogosítványát, és később vádat is emeltek ellene. Ambrus akkor méltányossági kérelmet nyújtott be, mivel a felesége veszélyeztetett terhes.

A bíróság most úgy döntött, hogy 10 hónapra eltiltják a vezetéstől a férfit.

– mondta el a Blikknek Ambrus ügyvédje, Szilágyi Roland.

Ennek ellenére Ambrus Attila nem elégedett az ítélettel.

Ambrus azt mondja, hogy utálják őt, ezért született ilyen döntés a bíróságon. Legkorábban márciusban kaphatja vissza a jogosítványát.