Kósa Lajos: Több biztosítékot is beépítettek a törvénybe

Vágólapra másolva!
Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Munka Törvénykönyve módosításáról, az ellenzéki reakciókról.
Vágólapra másolva!

A politikus volt az, aki másodmagával jegyezte a Munka Törvénykönyvével kapcsolatos törvénymódosítást. Ezzel és az ellenzéki tiltakozással kapcsolatban azt jegyezte meg, hogy véleménye szerint az ami most folyik, az csupán egy ürügy, mert az utcai zavargások résztvevői a legkevésbé érdeklődnek a konkrét törvény iránt. Hozzáfűzte, ha a parlamenti ellenzék jobban tette volna, ha elolvassa a javaslatot, a törvényt, mert csomó olyan dolgot mondtak, ami nem igaz.

Nem akarja elvenni senki a szabad szombatot, a törvényben nincs benne az, hogy 36 hónapon belül kell csak kifizetni a túlórákat. Kósa Lajos szerint a mostani ellenzéki összefogás egy ügyre korlátozódik, ettől ők még nem kedvelik egymást, ebből az egy közös ügyből, a jelenlegi kormány utálatából még nem lesznek kormányképesek, nem képesek egyetlen tárgyi ügyben sem állást foglalni.

A teljes beszélgetést itt tekinthetik meg.