Már több mint 1,3 millióan töltötték ki a nemzeti konzultációt

Az apa is ember
család
A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Már több mint 1,3 millióan töltötték ki a családos nemzeti konzultációt, amelynek pénteken van a leadási határideje – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Vágólapra másolva!

A kormány hivatalos Facebook-oldalán megjelent videóban Dömötör Csaba azt is elmondta, a kérdőíveket a következő hetekben dolgozzák fel, utána adnak tájékoztatást a részletes eredményekről. A kormány azután tud majd dönteni arról, hogyan bővüljenek a családtámogatások Magyarországon – tette hozzá. Hangsúlyozta,

Magyarország és Európa megújulása elképzelhetetlen az erős családok nélkül.

A konzultáción való magas részvételi hajlandóság azt mutatja, mindenkit érintő kérdésről van szó, valamint hogy a konzultáció jó lehetőség arra, hogy párbeszédet folytassanak a kiemelt kérdésekben a választások közötti időszakban – fogalmazott a parlamenti államtitkár.