Iszonyat pénzbe kerülhetnek a fiús játékok

2018.12.23. 12:30

Dínók, idegen lények és fegyverek. Mindegyik örök sláger a kisfiúk és apukáik körében, így ezekből készítettünk válogatást, ha esetleg még nem szerezte volna be a karácsonyi ajándékot, akkor itt van pár tipp az utolsó pillanatokra.

Játékteszt Dávid, egy gyerekjátékokra szakosodott videós. Videóiban színes-szagos-hangos játékokat mutat be gyerekeknek könnyen fogyasztható, szórakoztató formában. De nem kevés felnőtt is követi játéktesztjeit, mert azokban mindig hangsúlyozza, kinek ajánlja, és kinek nem,

sőt kiemeli a legfontosabb tudnivalókat is, amire a csemeték biztonsága miatt kell odafigyelni.

Idegen lények minden mennyiségben

A Ben 10 sorozatot a Cartoon Network sugározza Magyarországon, melynek, az új 2016-os Ben 10 reboot hatására kiadták egy sor újraszabott karakterét. Ezek sorát mutatta be a videós. Az olyan alapkarakterek, mint a gyerekek számára sztár Lánglovag, Gyémántfej vagy Ágyugolyó, akár már 3-4 ezer forintos áron is megkaphatók.

Míg a már prémiumabb Omnitrix karórák, amelyek hang- és fényeffektet is adnak, 11-13 ezer Forint között kaphatók.

A sorozat legdrágább darabja az a Rozogány, mely a főhős autója, és egyben átalakítható jármű is. Így egyszerre képes betölteni eredeti funkcióját, miszerint egy autóbusz, illetve kinyitva és felépítve egy többszintes, belső laboratóriumként is szolgál.

A dínó örök sláger

A teljes Jurassic World: Bukott birodalom játékszett beszerzésének ára akár a 100 ezer Forintot is elérheti, bár erősen gyanítjuk, hogy ha egyszerre nem is, de részleteiben már most is van olyan család, ami ennyit költött a sorozat egyes karaktereinek beszerzésére.

Nem olcsó mulatság, mert egy dínó, nem dínó.

Ahhoz, hogy történeteket lehessen eljátszani ezekkel az egyszerű karakterekkel, máris többet érdemes beszerezni belőlük. Márpedig méretben, fajtában és funkcióban nincs hiány. A legolcsóbbak nem mozognak, míg az alap karakterek végtagjai már mozgathatók, a középkategóriások hangot is adnak, addig az igazán nagy méretűek, mint a T-Rex vagy a Mosasaurus, már hangot is adnak és vízben is lehet velük játszani.

Lövöldözni, harcolni mindig lehet

Az szivacslövőkből igen nagy választék van, a legegyszerűbb egykezes verziótól egészen a két kézzel használható puskát imitálón át a többtöltényes sorozatlövőig.

Ezekkel továbbra is TILOS fejre és szemre lőni, de szerencsére mindenhol máshol csak enyhe csípés érzkelhető.