Mellbe szúrtak egy férfit a csepeli munkásszállón

Vágólapra másolva!
A csepeli rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy munkásszállón szóváltást követően vasárnap hajnalban egy késsel megszúrta vitapartnerét – számolt be honlapján  a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A 48 éves budapesti Sz. Ferenc

kora hajnalban egy csepeli munkásszállón szóváltásba keveredett egy másik férfival, majd egy konyhakéssel mellkason szúrta, és elmenekült a helyszínről.

Az áldozatot a munkásszálló egyik lakója találta meg eszméletlenül és azonnal megkezdte az újraélesztést, miközben egy másik lakó értesítette a rendőrséget.

A kiérkező járőrök átvették az újraélesztést, és a mentők kiérkezéséig folytatták a sérült ellátását.

A csepeli körzeti megbízottak eközben megkezdték az elkövető felkutatását, és személyleírás alapján rövid időn belül a Szent Imre téren elfogták Sz. Ferencet.

A férfi ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt indított eljárást, és kihallgatása után gyanúsítottként őrizetbe is vették.