Növekedési pályára állt az ország, Magyarország egyre jobban teljesít

Vágólapra másolva!
Amióta hátat fordítottunk a balliberálisok rossz gazdaságpolitikájának, Magyarország egyre jobban teljesít, a 2010 óta eltelt időszakban 25 százalék felett volt a gazdasági növekedés, a számok pedig azt igazolják, hogy a bővülés stabil és fenntartható – közölte a KDNP szóvivője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Nacsa Lőrinc kiemelte, a Fidesz-KDNP kormányzásának kezdete óta Magyarország visszanyerte pénzügyi önrendelkezését és stabilitását, folyamatosan csökkennek az adók, valamint 800 ezerrel többen dolgoznak, ezzel pedig harmadára esett vissza a munkanélküliség.

Gyurcsány Ferenc és a szocialisták a kormányzásuk idején tönkretették az országot, a magyar gazdaságot, egymillió embert tettek munkanélkülivé, és ezzel megduplázták a munkanélküliséget – hangoztatta a szóvivő, hozzátéve: a sorozatos adóemelésekkel, megszorításokkal tönkretették a vállalkozásokat, megnehezítették a magyar családok helyzetét, és megalázóan alacsony bérért dolgoztatták a magyar állampolgárokat. Nacsa Lőrinc úgy fogalmazott, „alkalmatlanságukkal és felelőtlenségükkel” veszélybe sodorták az ország pénzügyi stabilitását, megduplázták az államadósságot, és elveszítették a befektetők bizalmát.

2010-ben szakítani kellett a balliberálisok rossz gazdaságpolitikájával, és növekedési pályára kellett állítani a gazdaságot – jelentette ki Nacsa Lőrinc.