Újévköszöntő gálaest az Arénában Mága Zoltánnal és sztárvendégeivel

MÁGA Zoltán
Budapest, 2018. augusztus 21. Mága Zoltán hegedűművész 100 templomi jótékonysági koncertsorozatának díszelőadásán a budapesti Szent István-bazilika előtt 2018. augusztus 21-én. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
A Kárpát-medence legnagyobb gálaműsoraként immár tizenegyedik alkalommal köszönti az új esztendőt Mága Zoltán hegedűművész 2019. január 1-jén a Papp László Budapest Sportarénában. A Szeretet hegedűsének exkluzív, grandiózus show-műsorában a Nemzet Színészei, Kossuth-díjas művészek lépnek színpadra, a műsor repertoárjában pedig korábban nem hallott, újrahangszerelt meglepetésművek hangzanak el. A világ magyarságának ajánlott XI. Budapesti Újévi Koncerten kerül megnyitásra a 2019-ben tartandó izraeli-magyar évad is. Az év első estéjén rendezendő koncerttel kapcsolatban kérdeztük a hagyományt teremtett Prima Primissima-díjas hegedűművészt.
Vágólapra másolva!

A beszámolók és a sajtóvisszhangok alapján egy valóban világszínvonalú, exkluzív gálaműsort tartott az Arénában 2018 első estéjén, ahol világsztárok, Grammy-díjas művészek léphettek színpadra. Így, egy év távlatából milyen volt a tavalyi koncert, az ön számára melyek voltak a legkedvesebb, legjobb pillanatok?

Nagyon büszke vagyok, hogy a 2018-as évet a világ egyik legnagyobb producerével, a tizenhatszoros Grammy-díjas művésszel, David Fosterrel közösen indíthattuk el, és szerezhettünk örömet a magyar közönségnek. Számomra ez az est feledhetetlen élmény volt, mert a tradícióvá nemesült gálakoncert ünnepi előadásának sztárvendége, a zenei világ egyik legnagyobb producere és zenésze mellett milliós rajongótáborral rendelkező hollywoodi művészek is felléphettek, mint például Katharine McPhee amerikai énekes, Sheléa Frazier, a huszonhétszeres Grammy-díjas Quincy Jones művésztársa, a tatár származású orosz operaszoprán, Aida Garifullina, és az amerikai crossover tenor, Fernando Varela. Magyarországon először szerepelt művészekkel egy olyan műsort állíthattunk össze, amely méltó megkoronázása volt a Budapesti Újévi Koncert tizedik születésnapjának. A jubileum gálaestről az Egyesült Államok legnagyobb közszolgálati televíziótársasága, a PBS két részes önálló show-műsort is készített, amelynek premierje júniusban volt Los Angelesben. A csatorna főműsoridőben mutatta be 120 milliós nézőközönségének a gálakoncertet, népszerűsítve ezzel egész Magyarországot. A show-műsorunk a csatorna egyik legsikeresebb műsorává vált. Azt gondolom, erre méltán lehetünk büszkék mi mindannyian.

Mága Zoltán a közönséggel a bécsi koncerten Forrás: Origo

Idehaza a legnagyobb figyelmet az újévi koncertek kapják. Viszont Bécsben is hagyományt teremtett. A két gálakoncert között van különbség, vagy ugyanazt a műsort viszi tovább az osztrák fővárosba, amit Budapesten láthatott a közönség?

A budapesti ünnepei koncert után néhány nappal Bécsben folytatódik az újévi koncert, és eddig már négy alkalommal telt ház előtt ünnepelhettünk. Megjegyzem, a már nyolc évtizedes múltra visszatekintő Bécsi Újévi Koncert „hazájában” nem kis kihívás volt újévköszöntő gálát színpadra állítani a zeneértő nagyérdeműnek, ezért megtisztelő, hogy Európa egyik legszebb koncerttermében, a klasszikus zene géniuszainak, a legnagyobb és leghíresebb zeneszerzők szülővárosában sikerült hagyományt teremtenünk. Az elmúlt fél évtized sikeressége számomra azt mutatja, hogy a hagyományos bécsi újévi gála – amely a világ legpatinásabb újévköszöntő koncertje – mellett jól elfér Magyarország és fővárosunk, Budapest szeretettel teli üzenete, és Bécs közönsége is megmutatta, hogy a Budapesti Újévi Koncert világsztárokat felsorakoztató igényes és kifinomult színvonala méltó arra, hogy a zene fővárosában is hagyományt teremtsen. Eddig három koncertet a Wiener Konzerthausban tarthattunk, és a 2018-as évet köszöntő gálánkat a világ egyik legrangosabb koncerttermében, a bécsi Musikverein Aranytermében rendezhettük meg – ahol 1939-től rendezik a hagyományos újévi gálát a Bécsi Filharmonikusokkal. Január 4-én visszatérünk a Wiener Konzerthausba, rangos előadókkal, operaénekesekkel és meglepetésvendégekkel fogunk színpadra lépni. A két koncert teljesen más. Az Arénában nagyon fontos a látványvilág, a díszlet, és tekintettel a 13 ezer fős közönség korosztályi összetételére, szórakoztató műsort kell adni. Éppen ezért a klasszikus zene, az opera mellett könnyedebb műfaj és a popzene is teret kap. Törekednem kell arra, hogy mindenki jól érezze magát. Bécsben viszont csak klasszikus zenét játszom, mindenféle hangosítás nélkül. Egy évvel ezelőtt például a két világhírű hegedűművésszel, Shlomo Mintzel és Zachar Bronnal Bach kettős hegedűversenyét játszottam, de a repertoárban Bach, Mozart, Sarasate, Csajkovszkij művei csendültek fel, és híres operaáriák hangzottak el. A két koncert teljesen más felkészülést igényel, és a fellépő művészek személye is éppen ezért más.

Hogyan telik az éve az újévi koncertek között? Számos hazai és külföldi koncertjéről hallani év közben, ahol szerepel. Melyek voltak a legfontosabb állomások?

Ebben az évben az elmúlt másfél-két évtizedhez viszonyítva sokkal kevesebb külföldi fellépést vállaltam, mert az év elején megszületett a harmadik gyermekem. Szerettem volna az apaság minden pillanatát kiélvezni, ott lennyi kislányom minden fontos pillanatánál, és minden segítséget megadni a feleségemnek. Felelősségteljes dolog szülőnek lenni, éppen ezért el is halasztottam két nagyobb turnét. Idén csak néhány napos utazással járó koncertet vállaltam, így többek között Athénban, a – Mítoszok és Hősök címmel a Herodes Atticus odeon színházában tartott előadáson világhírű görög tenor, Mario Frangoulis gálaműsorának vendégművészeként szerepeltem Görögországban, immáron második alkalommal. Idén márciusban másodszor indítottam útjára a 100 templomi jótékonysági koncertemet, melynek első kilenc állomása Erdélyben volt.

Mága Zoltán az Operaházban Forrás: Origo

A nyitóelőadást március 19-én Marosvásárhelyen, a „fekete március” néven elhíresült pogrom évfordulóján tartottuk, arra emlékezve, hogy a három évtizeddel ezelőtti nap megmutatta, vallási és etnikai hovatartozás nélkül, egy emberként tudtunk kiállni a szabadságért, az igazságért, a jövőért. Az elmúlt másfél-két évtizedben megvalósult karitatív misszióim sikeressége alapján meggyőződéssel mondhatom: a magyarság olyan lelki összeköttetésben és akarategységben él a Kárpát-medencében, amely példamutató lehet minden nemzet számára. A mérhetetlen szeretet és tenni akarás, az önzetlenség azt mutatja: a magyarság itt Európa közepén olyan erőt sugároz, olyan egyesítésre képes, amelynek nincsenek határai. Ország- és közigazgatási határok nem fogják, és nem is tudják szétválasztani a több mint 15 milliós nemzetünket, mert a magyarság bátorságból és értékteremtésből mindig élenjáró és példamutató volt. Az erdélyi magyar városokat érintő jótékonysági koncertkörút előadásain több mint tizenötezer ember vett részt, és közel 15 millió forintot gyűjtve tudtunk segítséget nyújtani gyógyulásra váró gyermeknek, felnőtteknek, köztük a Magyar Rádió szatmárnémeti tudósítójának, valamint kórházaknak, hátrányos helyzetű gyermekeknek, árváknak. A karitatív missziósorozat ünnepi díszelőadását augusztus 21-én a Bazilika előtti Szent István téren tartottuk, mintegy nyolcezer ember előtt. Az ezer hátrányos helyzetű iskolát kezdő gyermek megsegítése mellett a Kárpátalján, Nagydobronyban felgyújtott református imaház és óvoda újjáépítéséért hirdettünk összefogást. Mivel mindig a gyermekek oktatását tartottam az elsődleges és legfontosabb feladatnak, kötelességnek, ezért szerettem volna elősegíteni, hogy a kárpátaljai település romák által lakott részén megsemmisült óvoda újjáépüljön, hogy a magyarajkú gyermekek megfelelő környezetben tudjanak felkészülni az életre. A nagydobronyi református templomban tartott koncerten az est teljes bevétele mellett magánadományunkként Bajkai Istvánnal közösen 5 millió forintot ajánlottunk fel az imaház és óvoda újjáépítéséhez. A képviselő úr a felajánlását magánemberként tette, és azt gondolom, ez üzenetértékű mind a határon túli magyarság, mind pedig az anyaországban élő honfitársaink számára.

Mága Zoltán és David Foster a 2018-as újévi koncerten az Arénában Forrás: Origo

Miért lesz emlékezetes ön számára 2018 szakmailag, zeneileg, magánéletileg?

Mint említettem, megszületett a kislányom, ez számomra a legfontosabb, és legemlékezetesebb esemény ebben az évben. Az is nagy és fontos esemény volt az életemben, hogy a 12 éves fiam, Zolika ettől a tanévtől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rendkívüli Tehetségek Képzőjének hallgatója lett, és az elmúlt években több hazai és nemzetközi hegedűverseny díjazottja és nyertese volt. Tavasszal a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny első díját nyerte el. Szakmailag a PBS-en bemutatott show-műsoromat említeném elsőként, ami immáron a második volt az amerikai televíziós-csatornán. Zeneileg pedig életem fontos eseményeként említhetem, hogy a háromszoros Grammy-díjas világszár dzsesszénekes, Michael Bublé legújabb nagylemezén hegedűszólistaként közreműködhettem.

A következő újévi koncertet miért várja? Miért lesz különleges?

A 2018-as évet köszöntő gálakoncertünk a televíziós felvétel miatt főként az amerikai közönségnek szólt, most viszont olyan előadással szeretnénk megörvendeztetni a közönséget, amely méltón reprezentálja Magyarország kulturális kincseit, és a nemzet kiválóságaival folytathatjuk azt a hagyományt, amelyet itt Európa közepén teremtettünk. A 2019-es koncert mottója: Ami magyar, az magyar, és a koncertet a Kárpát-medencében élő magyarság összefogása jegyében rendezzük.

Mága Zoltán és sztárvendégei, köztük a Nemzet Színészei Forrás: Schumy Csaba/dfp.hu

Hogyan állt össze a koncert műsora? Mely szerzeményeket várja a legjobban?

A Vajdaságot, Felvidéket, Erdélyt, Kárpátalját és Magyarországot képviselő kórusok és rangos előadók szerepelnek majd az Aréna színpadán. Magyarország fővárosának újévi koncertjén a Nemzet Színészei, Molnár Piroska, Bodrogi Gyula, Tordy Géza, Haumann Péter és Szacsvay László közösen köszönti majd az Aréna színpadáról a közönséget és az új esztendőt. A gálakoncerten Kossuth-díjas művészeink közül Sümegi Eszter, Kiss-B. Atilla operaénekesek, Szakcsi Lakatos Béla és Balázs Fecó előadóművészek, valamint Eperjes Károly színművész is szerepel majd. A koncert meghívott sztárvendége lesz a fiatal korosztály egyik legkedveltebb és legsikeresebb előadója, Molnár Ferenc Caramel. A gálaest műsorában színpadra lép Nyerges Attila énekes is, és egy különleges feldolgozásban és előadásban elhangzik majd az Ismerős arcok nevű zenekarának az a dala, amelyet a határainkon túl élő magyarság himnuszaként is gyakorta emlegetnek. A jövőre 20. jubileumi évét ünneplő zenekar frontembere először áll majd az Aréna színpadára, és dalával is erősíti a 2019. január elsejei, a világ magyarságának ajánlott koncertjének fő üzenetét, ami szinte egybecseng Nyerges Attila dalának legfőbb mondanivalójával: „Mi egy vérből valók vagyunk!”

Hogyan folytatódik az év a koncert után 2019-ben?

Az év közben elhalasztott, és már lekötött előadásaim miatt a legzsúfoltabb évem következik 2019-ben. A bécsi újévi gálakoncert után az Egyesült Államokban lesz 15 állomásos turném. Nagy megtiszteltetés, hogy a meghívásnak eleget téve áprilisában újra koncertet adhatok a New York-i Carnegie Hall nagytermében, majd Izraelben, Dél-Koreában, Japánban, Indiában, Új-Zélandon és Ausztráliában lesznek koncertjeim. És természetesen mindezek mellett már készülök a VI. Bécsi és a XII. Budapesti Újévi Koncertre is, hogy egy még látványosabb produkcióval köszönthessük a 2020-as évet.