Európa meggyengült, már nem globális szereplő

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, budapest
Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő.
Vágólapra másolva!
Európa meggyengült, és már nem globális játékos - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Nógrádi szerint jelenleg messze

a legnagyobb globális hatalom az Amerikai Egyesült Államok, tőle leszakadva, de feltörekvőben áll Kína, a harmadik helyen pedig Oroszország szerepel.

Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő Fotó: Marton Szilvia

- nyilatkozta Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő azt is hozzátette, hogy a Közel-Keleten Európának érdemben nincs befolyása.

Nógrádi György kitért a francia és a német belpolitikai helyzetre is. Mint mondta,

Emmanuel Macron francia elnök az ígéreteit nem tudta végrehajtani, így lett a legnépszerűtlenebb elnök.


- tette hozzá Nógrádi György. Németországban 2019-ben négy tartományi választást is tartanak. Egyet Brémában, hármat pedig a volt NDK területén, ahol rendkívül erős a kommunista utódpárt, a Die Linke és a jobboldali AfD, és jönnek fel a Zöldek is - hívta fel a figyelmet a szakértő.