Még érdemes kérni az influenza elleni védőoltást

védőoltás, influenza, injekció, oltás
Budapest, 2015. november 11. Egy egészségügyi dolgozó influenza elleni védőoltást ad be egy férfinak a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) háziorvosi rendelőjében, Budapesten 2015. november 11-én. MTI Fotó: Kallos Bea
Vágólapra másolva!
Az országos tisztifőorvos pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy még érdemes kérni az influenza elleni védőoltást a háziorvosoktól. Járvány néhány hét múlva várható, de már most is vannak megbetegedések. Az oltás beadásától számítva két hét alatt alakul ki a védettség.
Vágólapra másolva!

Müller Cecília tisztifőorvos kiemelte, különösen a rizikócsoportba tartozóknak és az egészségügyi intézményekben dolgozóknak érdemes oltatniuk magukat, számukra az idei szezonban is 1,3 millió adag térítésmentes vakcina áll rendelkezésre. Az oltás beadásától számítva két hét alatt alakul ki a védettség.

Az országot tisztifőorvos elmondta, a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentése szerint az 51. héttől 11 ezer megbetegedést regisztráltak.

A szakember kiemelte, hogy a különböző krónikus betegségben szenvedőknek, a várandósoknak és a 60 évnél idősebbeknek mindenképpen érdemes kérniük az oltást.

Legjobb eszköz a védőoltás

Müller Cecília kiemelte, hogy a félévesnél idősebb gyerekek számára külön védőoltás áll rendelkezésre. Hozzátette, hogy családtagoknak érdemes beoltatniuk magukat,

viszont féléves kor alatt nem ajánlott az oltás.

A tisztifőorvos szerint járvány még nincs, a szakemberek január végére, február elejére prognosztizálják az influenzajárványt.

Érdemes még kérni a védőoltást a háziorvosoktól. Forrás: MTI/Kallos Bea

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy

az influenza elleni védekezés legjobb eszköze a védőoltás, és a személyes higiéné követelményének - gyakori kézmosás, fertőtlenítés - fokozott betartása.

Mint mondta, az oltással csökkenthető a betegség nyomán kialakuló szövődmények száma, a statisztikák azt mutatják, hogy az oltásokkal felére csökkenthető a kórházi kezelések száma, és 30 százalékkal csökken a halálozás.

Az államtitkár szerint fontos lenne, hogy az egészségügyi dolgozók is kérjék az oltást, hiszen így nemcsak magukat, hanem a betegeket is megvédhetik a fertőzés ellen.