Az ellenzék újabb kudarca volt a mai tüntetés

2019.01.05. 18:40

Bár a mai tüntetésbe mindent beleadtak az ellenzéki pártok, és az őket támogató balliberális propaganda média – hetek óta hirdették, megmozgatták minden megmaradt szimpatizánsukat – , mégsem sikerült sem nagy tömeget, sem forradalmi hangulatot teremteni a mai demonstráción. Soros médiumai ma percenként harsogták, hogy mennyire érdemes kimenni. De nem sokan hallgattak rájuk. Viszont egy dolog innentől kezdve teljesen nyilvánvaló: a sorosista ellenzék most már minden álca, és palástolás nélkül egy masszává olvadt, nem jelent sem Gyurcsány, sem a jobbikosok múltja (és persze jelene sem) visszatartó erőt. Az ellenzéki pártok ezzel végleg elindultak a közös szakadékba zuhanás útján.

Nos, hát eljött a nagy nap, az ellenzéki forradalom nagy napja. Sokan most sem jöttek össze, mindenesetre, a Soros-szervezeteknek hála, újra tüntetésbe kezdett a „nép”.

Fontos megemlíteni, hogy végre ténylegesen megvalósult Heller Ágnes és Vona Gábor nagy álma, hiszen újra együtt vonult a jobbikos ex-radikális, a DK-s gyurcsányista nagymamákkal, a szocialisták az LMP-sekkel. Ma épp nem gyűlölték egymást. Együtt lobogott a kommunista emlékeket idéző sztrájkos zászló a Jobbikossal, a liberális a DK-ssal, de ott voltak a Soros-egyetemre utaló CEU-s kitűzők és árpádsávos zászlókat is lehetett látni. Tehát teljes az idill, látható a teljes ellenzéki oldal elkeseredett önmeghasonulása, önképvesztése, és egy utolsó, közös roham a mostani, teljességgel alkalmatlan ellenzék megsemmisülés felé vezető rögös útján.
És jogos a vonulást vezénylő Barabás Richárd mondata, hogy valóban „egy az egy ellen” került a két tábor. Hiszen elmosódtak az ellenzéki pártok közötti határvonalak, csak egy nagy massza alakult ki, amelyben teljesen elveszett az egyes pártok önálló arculata, identitása, mert valószínűleg az sosem volt igazi, hiszen csak álarc volt.
Mindenesetre kivonult a pár ezres tömeg. Elindultak a Hősök teréről a Kossuth tér fele, közben diktatúrát, rabszolgaságot emlegettek, de elhangzott a „szabad ország szabad egyetem" skandálás is, amelyet a Soros-egyetemmel kapcsolatos tüntetésekről már ismerhetünk. A miniszterelnököt egy Harry Potter-beli negatív figurához hasonlította a tömeget vezénylő Barabás Richárd, a Színművészeti Főiskola perifériára szorult egykori hallgatója, a Párbeszéd "politikusa". Így csillogtatva kivételes irodalmi műveltségét.

 

A teljes ellenzék szemszögéből végzetes kudarc a mai nap. Mert most tényleg mindent beletettek,

  • mindenkit összekürtöltek,
  • a balliberális demagóg sajtójukkal felvértezve és támogatva igyekezték feltüzelni az embereket,
  • hetek óta szervezkedtek,
  • Soros és Alinsky bevált módszereit akarták adaptálni Magyarországra,
  • az MTVA-ban pedig igyekeztek mártírokat generálni, de mégsem sikerült valódi tömeget felmutatni.

Ha már „egy az egy ellenről” beszélünk, akkor érdemes megemlíteni, hogy a legutóbbi jobboldal békemeneten több száz – egyes becslések szerint – 500 ezres tömeg gyűlt össze.

Ennek a tömegnek, szemben a decemberi erőszakos tüntetőkkel – nem volt szükség erőszakoskodásra, a rendőrök dobálására, gyújtogatásra, mert mindenki érezte, hogy ez a tömeg tekintélyt parancsol puszta létével is, szükségtelen bármit is mondani.

Miután az Origóhoz  került dokumentumokból kiderült, hogy spontánnak kell tettetni a tüntetést, és kiderült, hogy szinte valamennyi Soros-szervezet részt vesz a tüntetés irányításában, nem nagy meglepetés, hogy beszéltek is, az ellenzéki pártokkal együtt. Túl sok újat nem mondtak, pontosabban: semmit. 

A Soros-szervezetek képviselői mellett ellenzéki politikusok is beszéltek. Így a Soros-szervezeteknél dolgozó momentumos Donáth Anna is, aki legutóbb füstgránátokkal akart dobálózni. Ő azt javasolta a tüntetőknek, hogy legyenek hangosak. Beszélt a liberális Bősz Anett is, ő volt az, aki nem tudta, hogy kell kikapcsolnia saját telefonját, és így felvette a köztévé épületében, amint Bangóné éppen szervezi, hogy tettessék magukat áldozatoknak. Fellépett a DK-s Molnár Csaba, ő arról ismert, hogy egy felvételen fejhangon sipítozott segítség után, mert valaki a tüntetésen számonkérően szólt nagyjából harminc másodpercig főnökéhez, Gyurcsány Ferenchez. Fellépett a köztévé elfoglalásakor talán a két legszánalmasabban viselkedő képviselő, Szél Bernadett és Hadházy Ákos is. Mint emlékezhetünk: Szél Bernadett álfelháborodással folyamatosan jajveszékelt, Hadházy pedig előbb Pókemberként, majd Gregor Samsaként produkálta magát. A Hír TV stúdiójában nevetségessé vált jobbikos képviselő is elmondhatta a magáét, azaz teljes volt a létszám, DK-tól Jobbikig. Tóth Bertalan MSZP-elnök szerint nincs visszaút, és hasonló mély, sőt talán még tartalmasabb gondolatokat fogalmazott meg Karácsony Gergely bukott miniszterelnök-jelölt, szerinte egyenesen csoda történik velük. 

Valószínűleg Karácsony Gergelynek más fogalmai vannak a csodáról, mint az emberek döntő többségének.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK