Álnéven bujkálva kábítószert termesztett Csávolyon a gyilkos férfi

Vágólapra másolva!
Jelentős mennyiségű kábítószer, lőfegyverrel visszaélés, lopás és közokirat-hamisítás miatt emeltek vádat egy 45 éves százhalombattai férfi ellen. A férfi évekig bujkált, mielőtt elfogták, korábban emberölés miatt ítélték el.
Vágólapra másolva!

Álnéven, hamis papírokkal három éven át kábítószer-termesztésből és kereskedelemből élt a 45 éves férfi.

Korábban előre kitervelten elkövetett emberölés miatt jogerősen 13 évre ítélték, de még 2010-ben Spanyolországba menekült, ahelyett, hogy börtönbe ment volna.

2012-ben aztán hazaköltözött Magyarországra, és hamis román személyi igazolvánnyal, és guineai jogosítvánnyal román állampolgárként, de budapesti lakosként jelentkezett be a nyilvántartási rendszerbe.

Nem sokkal később marihuánát kezdett termeszteni, amelyet aztán el is adott.

Olyan jól ment az üzlet, hogy a bérelt lakás helyet egy idő után sajátot vett előbb 1,4 millió forintért Uszódon, majd Csávolyon 3,8 millió forintért.

Végül utóbbi helyen fogták el.

A férfi 3,5 év alatt több mint 1.400 tő cannabist termesztett.

A házkutatáskor egy hangtompítós pisztolyt és 10 töltényt találtak nála.