Így hajtott el a lopott kocsival Kiskunhalason a kút pisztolyával – Videó

Vágólapra másolva!
A 26 éves férfi tegnap délben Kiskunhalason egész egyszerűen beült egy autóba, amelyben benne hagyták kulcsot, aztán elhajtott vele. Pár perccel később leszerelte egy másik autóról a rendszámot, és azt feltette a lopott kocsira, majd fél óra múlva az egyik helyi benzinkúton tankolt, de fizetés nélkül, nagy sebességgel elhajtott. Mindezt úgy, hogy a tankolópisztolyt szándékosan leszakította a kútról.
Vágólapra másolva!

Az egyik autós látta a történteket, és követte a sofőrt, aki olyan gyorsan ment, hogy lesodródott az úttestről, és elakadt. Az autós ezután addig nem engedte el a férfit, amíg a rendőrök meg nem érkeztek.

Később az is kiderült, hogy a férfinak jogosítványa sincs.