Rengeteg hó esett: sok a baleset, az utak csúszósak a latyaktól

Havazás Salgótarján
Salgótarján, 2019. január 5. Hókotró a hóesésben Salgótarjánban 2019. január 5-én. MTI/Komka Peter
Vágólapra másolva!
Az ország keleti, északkeleti részén még változó intenzitással havazik, de a legtöbb helyen már elállt a hó – olvasható az útinform legfrissebb jelentésében. Rengeteg baleset történt országszerte, köztük halálos is.
Vágólapra másolva!

A gyorsforgalmi utak burkolata többnyire sónedves, de a keleti régióban az M3-as káli és hajdúnánási szakaszán, valamint az M35-ös autópályán hókásás, latyakos a burkolat - közölte honlapján az Útinform.

Emellett a fő- és mellékutakon a nyugati, délnyugati országrész kivételével téliesek az útviszonyok. Győr, Pápa és Harkány térségében helyenként jeges szakaszok is előfordulnak.

A friss hóréteg vastagsága Pest megyében, az Északi-középhegységben és a délkeleti határ menti megyékben több helyen is eléri az 5-10 cm-t.

Autó halad a havas úton Nagykanizsa közelében (illusztráció) Forrás: MTI/Varga György

Rengeteg baleset történt,

köztük van halálos is.

Szerda kora reggel Baktalórántházán az árokba hajtott gépkocsijával egy sofőr, aki a helyszínen meghalt.

Az M0-s autóút keleti szektorában, a 51. kilométernél egy kamion megcsúszott a Megyeri híd felé vezető oldalon, Pécel térségében.

Délelőtt még 9-10 km-es volt a kocsisor,

a legfrissebb forgalmi információk szerint viszont már járható az út.

Az M7-es autópályán két baleset is történt, a 4-esen, Püspökladány közelében pedig több autó egymásba csúszott délelőtt. A forgalom azóta halad.

A 3-as főúton az abasári elágazásnál egy autó és egy busz ötközött, a forgalmat egyelőre váltakozó irányba engedik.

A forgalmat hókotrók, síkosságmentesítő munkagépek is lassíthatják, ezeket megelőzni tilos és balesetveszélyes.

Pesten 8 centiméter, Budán pedig 13 centiméternyi hó hullott Forrás: Csudai Sándor - Origo

A Mávinform kora reggeli azt közölte, hogy a havazás ellenére az országos vasúthálózaton, az elővárosi és távolsági forgalomban is jellemzően menetrendszerű a közlekedés. Kivétel

a Budapest-Újszász-Szolnok, illetve a Záhony-Nyíregyháza vonal, ahol 20-30 perccel megnövekedett menetidővel kell számolni.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. az éjszakai műszakban 80 munkagéppel takarította a főváros főbb útvonalait. Ugyanakkor a mellékutak havasak, csúsznak, takarításukat csak a főutak rendbe tételét követően tudják megkezdeni.

Pesten 8 centiméter, Budán pedig 13 centiméternyi hó hullott. Erről itt olvashatnak részletesen.