Orbán Viktor: A cél, hogy az európai intézményekben a bevándorlásellenesek kerüljenek többségbe

2019.01.10. 11:18

A bruttó hazai termék (GDP) tavalyi növekedése 4,6 százalék lehet, az államadósság a GDP 71 százalékára csökkent 2018 végére, a tavalyi hiány pedig 2 százalékon megállt – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón. A kormányfő továbbá kijelentette, hogy a liberális demokraták mind bevándorláspártiak.

A kormányfő elmondta: a szerdai kormányülésen meghallgatták Varga Mihály pénzügyminiszter beszámolóját. E szerint tavaly a háztartások fogyasztása 6 százalékkal nőtt, a bruttó bérek pedig átlagosan 11 százalékkal.

Orbán Viktor az adatokat úgy kommentálta, hogy

a gazdaság stabil, és ez várható idén is. Magyarország jobban teljesít.

2019 első Kormányinfó, Orbán ViktorFotó: Csudai Sándor - Origo

A bevándorlásellenesek kerüljenek többségbe

A miniszterelnök szerint sorsdöntő lehet a májusi európai parlamenti (EP-) választás. Orbán Viktor csütörtöki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: eddig csak Magyarországon mondhatták el az emberek a véleményüket a bevándorlásról, a többi európai országban erre nem volt mód. Ezért a májusi voksolás nagy lehetőség az európaiaknak, hogy elmondják véleményüket – mondta. Megjegyezte:

Magyarország célja, hogy az EU minden intézményrendszerén belül, minden intézményben kerüljenek többségbe a bevándorlásellenes erők, az EP-ben, utána az Európai Bizottságban, majd a nemzeti parlamenti választások eredményeként az Európai Tanácsban.

Az is cél, hogy az EP-választás eredményeként mi legyünk a legsikeresebb párt Európában és az Európai Néppártban – magyarázta a kormányfő. Ezzel a tömbbel szemben állnak a liberális demokraták, akik mind bevándorláspártiak.

A migráció mélységében alakítja át a teljes európai politikát

A migráció nem egyszerűen az európai parlamenti választás fő kérdése lesz, egy olyan témáról van szó ugyanis, amely mélységében alakítja át a teljes európai politikát – mondta Orbán Viktor.

A pártok hagyományos jobb- és baloldali felosztása átadja a helyét a bevándorláspárti-bevándorlásellenes dimenziónak, továbbá a migrációs vita újraértelmezi a kereszténységhez való viszonyt is, a keresztény kultúra védelmét szinte politikai kötelezettséggé teszi

– tette hozzá a kormányfő.

Szerinte a bevándorlásról szóló vita újraértelmezi a szuverenitásvitát is, a bevándorláspártiak ugyanis nem tartják tiszteletben azoknak a döntését, akik nem akarnak migránsokat befogadni. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az eddigi egységes európai civilizáció helyett két külön civilizáció lesz: egy vegyes, amely az iszlám és a kereszténység együttélésére építi a jövőjét, és a közép-európaiak, akik továbbra is keresztény civilizációként képzelik el Európát.

1 millió 382 ezer kérdőívet küldtek vissza a családvédelmi konzultációban

A családok védelméről szóló nemzeti konzultációban 1 millió 382 ezer kérdőívet küldtek vissza – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, az év első kormányinfóján.

2019 első KormányinfóFotó: Csudai Sándor - Origo

Kiemelte,

ez volt a harmadik legnagyobb részvételű nemzeti konzultáció, ami azt mutatja, hogy nemcsak a kormánynak, hanem az egész országnak fontos a családok helyzete, a gyermekvállalás és a demográfia kérdése.

Orbán Viktor azt mondta, reméli, hogy a február 10. körül esedékes évértékelő beszédében ismertetni tudja majd a konzultáció alapján hozott kormányzati intézkedéseket. Az ország jövője a családokban van – tette hozzá.

A kormány mindent megtesz a 4 százalékos növekedésért

A kormány mindent megtesz azért, hogy meglegyen a 4 százalékos növekedés az idén – jelentette ki a magyar miniszterelnök.

Orbán Viktor tudatta: 2010-ben Magyarországon 3,7 millióan dolgoztak, ma 4,5 millióan, és ha minden jól megy, azzal kell számolni, hogy hosszabb távon is 4,5-5 millió lesz a munkát vállalni képes és akaró emberek száma, ami megközelíti a teljes foglalkoztatottságot.

Úgy vélte, ezért nem érdemes olyan gazdaságpolitikát csinálni, amely több ember munkáját igényelné, olyan növekedés kell, amely ennyi emberrel működtethető gazdaságból fakad.

Orbán szerint a munkavállalók szempontjából inkább jó a kialakult helyzet, mert ha ma valaki dolgozót akar, „lasszóval kell fogni”, és „az alku urai a dolgozók”, ami kikényszeríti a magasabb fizetést, a jobb képzést.Egy, az MNB elnökének lejáró mandátumára vonatkozó kérdésre a miniszterelnök közölte: az ügyben semmilyen meglepetés nem várható.

A migráció lesz a következő 15-20 év legnagyobb sorskérdése Európában

Orbán Viktor közölte, hogy a migráció lesz a következő 15-20 év legnagyobb sorskérdése Európában, ugyanis Afrika és Ázsia népességmegtartó ereje nem nő olyan gyorsan, mint a népessége.

A kormányfő tudatta: Magyarország azzal büszkélkedhet, hogy először adott bizonyítékot arról, hogy a migrációt meg lehet állítani a szárazföldön, és hosszú ideig egy tengeri ország sem vállalkozott hasonlóra. Matteo Salvini olasz belügyminiszter mondta először, hogy ez lehetséges, ez tette hőssé az ő szemében – mutatott rá a miniszterelnök, sok sikert kívánva az olasz tárcavezetőnek.

Orbán hangsúlyozta: a migráció már most is mély változásokat hozott Európa jövője tekintetében. Van, ahol már eldőlt, hogy kevert civilizáció lesz, és csak az együttélés kérdéséről tudnak már beszélni.

A migráció Nyugat-Európában együttélési kérdés, Közép-Európában azonban még nem, itt a vita arról szól, hogyan akadályozzuk meg annak a helyzetnek a kialakítását, amely Nyugat-Európában már látható – magyarázta nézőpontját.

Orbán Viktor hangsúlyozta: „egészen más kérdéseik vannak nekik és nekünk”, a migráció messzire vitte egymástól Európa két részét, és az a kérdés, hogy tudnak egységesek maradni, ha ennyire különböző jövőt választottak maguknak.

Kampány van, ezért vannak tüntetések

Európai parlamenti választási kampány van - reagált Orbán a legutóbbi brüsszeli ellenzéki - Judith Sargentini, a szélsőbaloldali Zöldek EP-képviselőjének részvételével rendezett - tüntetést firtató kérdésre.

Megkezdődött a kampány, tüntetések vannak, pontokat fogalmaznak meg (...), kampányszakaszban vagyunk, és ez egészen májusig biztosan így lesz - mondta a kormányfő.

A kampányban az az újszerű - folytatta -, hogy nemzetközi, van egy kiemelkedő téma, a bevándorlás, amely maga köré rendezi az egész európai politikai arénát, erről fognak dönteni az európai választók.A baloldal és a Jobbik összefogását taglaló felvetésre azt a kérdést tette fel a baloldalnak a kormányfő, hogy szabad-e rövid távú pártpolitikai érdekből antiszemitizmust képviselőket legitimálni.

Orbán Viktor válaszolt az Origo két kérdésére is.

Lapunk munkatársa azt kérdezte a miniszterelnökről: mit gondol arról, hogy úgy néz ki, egységes ellenzéki lista lesz az EP-választáson?
Az ellenzék a saját sírját ássa, én ebben nem akarom megállítani őket – közölte álláspontját Orbán.

Azzal kapcsolatosan, hogy az ellenzéki pártok a hazánkat elítélő, válogatott hazugságoktól hemzsegő Soros-Sargentini jelentést összeállító, Judith Sargentini szélsőbaloldali EP-képviselővel együtt tüntettek Brüsszelben, azt felelte a miniszterelnök: ez a világos bizonyítéka annak, hogy az ellenzék a bevándorláspárti erők oldalán áll.