Kitoloncolják Magyarországról a terrorista szír migránst

Ahmed H., Röszke
Szeged, 2018. január 8. Ahmed H. Cipruson élő szír állampolgár az ellene tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépése és állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt indult per megismételt elsőfokú tárgyalásán a Szegedi Törvényszéken 2018. január 8-án. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
A szír migráns, Ahmed H. január 19-én feltételesen szabadlábra kerül a bíróság jogerős ítélete alapján. A 2015. szeptemberi röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt férfit kitoloncolják az országból.
Vágólapra másolva!

Sörös László, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője közölte: a bíróság határozatát minden érintett tudomásul vette.

- tette hozzá.

Ahmed H. Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Ahmed H. a tiszalöki börtönből szabadul majd.

A migránst 2015. szeptember 19-én fogták el, januári feltételes szabadlábra helyezéséig a kiszabott ötéves büntetése kétharmadát (40 hónap) tölti le.

A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetése után, 2015. szeptember 16-án több százan gyülekeztek a Röszke-Horgos közúti határátkelőhely szerb oldalán.

A Magyarországra belépni akaró, kezdetben békés tömeg idővel agresszívvá vált, a kerítést ki akarta dönteni, majd néhányan

kövekkel dobálták meg a magyar oldalon felsorakozott rendőröket.

Az összecsapásokban több rendőr megsérült.

Az elsőfokú ítélet szerint a Cipruson élő Ahmed H. a kordon bedöntésével, az egyenruhások megtámadásával fenyegetőzött.

A vádlott többször is megafonnal beszélt a tömeghez, három alkalommal maga is dobált a rendőrök felé,

majd az átkelőt lezáró kapu kinyitását követően illegálisan magyar területre lépett.

Migránsok tüntetnek a Horgos-Röszke határátkelőhelynél, a magyar-szerb határ szerbiai oldalán 2015. szeptember 16-án Forrás: MTI/UJVÁRI SÁNDOR

Röviddel később visszatért a szerb oldalra, és csak három nappal később vették őrizetbe.

A Szegedi Törvényszék 2016 decemberében, első fokon a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és állami szerv kényszerítése céljából,

A Szegedi Ítélőtábla 2017. június 15-én hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és

új eljárás lefolytatását rendelte el.

A megismételt elsőfokú eljárásban hét év fegyházzal sújtotta Ahmed H.-t a törvényszék tavaly március 14-én.

A bíróság határzár tiltott, tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett átlépése és társtettesként elkövetett terrorcselekmény bűntettében mondta ki bűnösnek őt.

A Szegedi Ítélőtábla tavaly szeptember 20-án végül jogerősen öt év börtönre ítélte Ahmed H.-t.